Megfelelni. (vagy ne!)

Nagyon nehéz embernek lenni. Van valami.... Szinte minden, ami földi, terhemre van. Végtelenül terhemre. Semmi sem kínoz jobban, mint testi szükségletem: a meleg szoba, a ruha, az étel, főként az étel, az éhség. Nehéz rabság a test rabjának lenni. Gondolni, érezni, szeretni. Szétszed, megesz, felzabál. Igen. Ez van, amikor viszonzatlan, amikor a szó és pillantás bizony siket fülekre talál...
A világ az a hely, ahol a dolog nem az, ahogy van, hanem ahogy hat. A világban az embert nem valódi élete, hanem színészi teljesítménye szerint ítélik meg. Szerepeket kell betöltenünk minden nap. Egy nap többet is. Ki Apa, férj, dolgozó, valaki főnöke, após, barát, valaki gyermeke.  A boltokban vásárló, a buszon utas... És a többi. Mindenhol és mindenki számára vagy valaki.

Hogy érzed magad? Érzed magad valahogy? Éled az életed, aktívan részt veszel benne vagy csak rohansz? Megéri leülni, és véggigondolni. Kell, hogy figyelj! Magadra! Akkor tudod megélni igazán a dolgokat, amik körül vesznek, amik hatnak Rád. Minden hatással van, csak észre kell venni, kezelni. "Az élet szép és bármit is juttat neked a sors, ne felejts el élni!
Élni az egyik legritkább dolog a világon, mert az emberek többsége csak létezik."-Marcus Aurelius

Nehéz. Elfáradsz bele, de amikor ezeknek részese vagy, akkor már tudod szelektálni azt, hogy mi és hogyan hasson rád, hasson-e egyáltalán vagy kizárod. Így tudsz magadra vigyázni majd. Ezért köszönök el úgy mindenkitől, hogy "Vigyázz Anyára! Anya meg majd vigyáz Rád." vagy "Vigyázzatok egymásra!". Érted? Mindig reménykedem ilyenkor, hogy mások is értik, és nem hülyének  néznek, hogy ilyeneket mondok.
Sok minden történik velem mostanában. Újabb és újabb szerepeket kell betöltenem, egyre több embernek kell megfelelnem. Igen, meg kell felelni. Legalábbis úgy érzi az ember. Sajnos a legtöbbünk nincs abban a helyzetben, hogy a mai hétköznapi értelemben vett "maga ura" legyen. Legigazából úgy vagyunk "szabadok", hogy megálaszthatjuk kitől függjünk. Sokan gondolják azt, és sajnos így is van, hogy ebben a ma szerencsésnek mondható helyzetben sincsenek. Borzalmas.

Gondolkozom ezen szinte minden nap, és arra gondolok, hogy miközben igyekszem MEGFELELNI mindenkinek a "csend" érdekében, idebenn egyre nagyobb a zaj. Mit csinálok? Beszélek az EGYnek, aki igazán ért, aki mindig van. Hozzá vágom egyébként, hogy nem is ért engem, pedig óóó, de mennyire. Miközben igyekszem megfeleni az általam látott, mások által normálisnak vélt normáknak, azért, hogy én se kelljen, hogy mindn nap konfrontálódjak, elveszítek valamit magamból, de megimerésre teszek szert. Ez nem elég..! Ahogy hajtom magam, szembeszállok a saját elveimmel. Ezek negatív élmények, amik bedarálnak, és kezdem elveszíteni az önbecsülésem. Hasonlítani akarok, hasonlítgatom magam, sírok, csapkodok, keresgélek. MINEK? Azért, hogy szeretve legyek, ha már magamat nem szeretem? Borzalmas! És tudom ám, hogy nem csak velem történhet ez meg. Sajnos látom a saját két szememmel. Az van, hogy gyökerekre van szükség ahhoz, hogy ne csak kompenzációkból építhesd fel az önbecsülésed. Így igaz? Ha valakinek nem felelsz meg, és igyekszik rád erőltetni a saját elvárásait, akkor ő valójában magát kedveli, magát tartja értékesnek, nem Téged, mert hiszen benned akarja viszont látni a saját maga értékrendjét. Sokszor eltűrjük, hogy rosszul bánjanak velünk, csakis azért, mert annyira szeretnénk, hogy szeressenek és elfogadjanak bennünket, hogy azért bármire képesek vagyunk. Nagyon fáj, amikor rájössz, hogy nem számít, milyen keményen próbálkozol, vagy mennyire szeretnéd, hogy ez bekövetkezzen, az emberek egyszerűen képtelenek elfogadni olyannak, amilyen vagy. Azután megutálod azt az időszakot, amelyet arra vesztegettél, hogy megpróbáltál megfelelni másoknak, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy mi lehet benned annyira visszataszító, amitől még csak el sem tudták játszani, hogy szeretnek. Erre mondta nekem valaki, hogy igazából ez csak a fejemben létezik. MAGAMMAL KELL MEGBÉKÉLNEM, a saját értékeimmel kell tisztában lennem. Mennyire igaza van, nemde?! Szerinted a bunkó gyerek a tegnapi buliból, aki vagy 80 szelfit csinált a bemutatott autók mellett álló csajokkal, az szarul érzi magát, ha te éppen megsértődsz, ha csesztet? UGYAN!

Akkor vagy igazán békében magaddal, amikor már nem akarsz elmagyarázni, megértetni senkivel semmit ... sőt, magadnak sem keresel kifogásokat. Csak döntesz, közölsz, mész az úton. Közben figyelsz, alkotsz, megértesz. Ez vele jár ugye. Ha értenek, és életed egy szakaszán elkísér bárki az utadon, akkor megéled az együttlét minden pillanatát, de nem válsz függővé tőle. Nagyon nehéz tud lenni, és végtelenül könnyű átesni a ló túloldalára. Kész vagy bármikor elengedni ... mint mindent, ami nem Te vagy. "Ha nem értenek, és egyedül vagy, akkor sem zárulsz be, csak elfogadod, hogy egy olyan szakaszon mész keresztül, amit csak egyedül tehetsz meg ... de tudod, hogy mint minden, ez is elmúlik egyszer." Volt idő, mikor elhittem, és úgy éltem, hogy ahogy ő valaha mondta: Nélküle sehogy. Elhittem, hogy senki nem szerethet úgy, ahogy ő. Évek teltek el, mire igazán felfogtam, hogy akkor mit és miért mondott. Ma már nem haragszom. Megtnultam magammal lenni, tapasztalni az egyedüllét erejét. Megtanultam, hogy tömegben is lehetsz magányos, de egyedül nem feltétlen kell annak lennem. Azért teljesen nem jöttem rendbe, de ez is már csak rajtam múlik.Azóta is eszembe jutnak az elvárásai, és azt hiszem, hogy mások is ezt várják tőlem, de felébresztenek, hogyy "hahó, én nem ő vagyok". Vagy más elvárással jönnek felém, vagy egyszerűen csak nincs elvárás. Igen, ez Ő. <3 És néha még abban is kételkedem. (természetesen szerencsére hiába)

Sok felől eredhet ez a dolog. A megfelelési kényszer. Az is lényeges, hogy a szülők mit várnak el a gyerekeiktől. Segítenek levenni a válláról egy csomó megfelelni akarást, és biztatják, terelgetik az úton, hogy azt fejlessze magában, amit szeret, vagy azt követelik meg, hogy kitűnő legyen? A gyerekek egy része annyira okos, hogy mint a szivacs a vizet, úgy szívja magába az információt. Elég csak figyelnie, tanulnia sem kell otthon. Szuper! Nagyszerű! A másik részük meg hazamegy, és két-három-négy órán át gyakorol, tanul, azután pedig szorong, ha valamit nem tud. Az ilyen gyerekből ugyanilyen, rettegő és megfelelni akaró felnőtt lesz, ami előbb-utóbb megbosszulja önmagát, mert a lelket nem lehet becsapni.

Szóval, ne szívjátok a vérét! Ne akarjátok, hogy kitűnő tanuló legyen! Örüljetek, ha ez könnyedén megy, de ne várjátok el! El kell tudnod Őt fogadni olyannak, amilyen. Nincs gyerekem, mondhatod, hogy mit dumálok... Mondjuk nem hat meg azon felül, hogy megértem. DE SZERESD A GYERMEKED! Bízz benne! Ha 5 évesen felmászik egy fára, ne azzal sikongj a fülébe, és ordibáld teli a fejét, hogy lefog esni, ez biztos, hanem bízz benne, legyél ott, ha leesne. Érted? Tartsd a kezed a feneke alá, hogy legyen hova huppannia. Ha nem történt semmi, akkor mi van? Megdicséred, hogy nagyon ügyesen csinálta, hogy kapaszkodott.

Sokszor gondolkozom azon is, látva a környezetemben élőket, régen (11 éves voltam), írtam erről a naplómban is, hogy A nők kétségbeesetten próbálkoznak építkezni a romokon, próbálják rendbe hozni a kisiklott, egyre boldogtalanabbá váló kapcsolatokat. Hiszen kislány korukban a nők is sok mindent megtanulnak magukról és az emberi kapcsolatokról. Úgy nevelik őket, hogy elhiggyék: a legfőbb, esetleg egyetlen céljuk a nagy Ő-re várni, majd jó feleséggé és anyává válni, és megfelelni mások elvárásainak. A női szerepmodellek értelmében feladatuk boldoggá tenni a férjüket, családjukat, és ha valami miatt megromlik a kapcsolat, az ő dolguk, hogy megpróbálják rendbe hozni.

Annyi, de annyi helyen láttam, és olvastam, hogy a Nő ilyen jó meg olyan szuper családból való. Beleszületett ebbe a világba, és már nem tudja mennyire pici tangát vegyen fel, hogy csinos legyen a csávóknak, akik amúgy "nekeeeem azok nem kellenek". És igen! Feszültség van benne, bűnösnek érzi magát a gondolatai miatt, hogy ő hasonlítani akar az agyonkent de Mr. Bustával pózoló "nőre". Aki után fütyülnek, akit akarnak a palik. Úgy kezdődik ,hogy utálja magát, ő csúnya, ő ilyen, ő olyan, de semmi esetre sem szép vagy jó, esetleg értékes. Elmegy picsavillantós cicanacit venni, de amúgy kellemetlenül érzi benne magát, aztán kozmetikushoz jár, mert hirtelen nem tetszik neki, ahogy magának szedi a szemöldökét. De ez nem elég mégsem, mert megnézte instagramon a 5.2k követős csajt. A filtereket látja, de nem jut be az agyába, mert kitette magának idézetnek, hogy "A realitás nem az én világom." Na! Akkor nincs is miről beszélni. "Azoknak, akik egyfolytában gyűjtik a lájkokat - ahogy ők szokták mondani, "lájkvadászoknak"- szükségük van a visszacsatolásra másoktól, hogy kellőképpen humorosak, szépek, kreatívak, ügyesek... amikor például egy befolyásolható, megfelelni vágyó ember kiposztol valamit, majd egy olyan valakitől kap lájkot, akitől soha korábban, azt kezdi hinni, hogy tetszik a másiknak, és sikongat egy hétig. (...) Azt hiszi, hogy menő, király, kúl. És nem látja azt, hogy egy egész rendszer vizsgálja a fogyasztói szokásait, hogy továbbra is megállás nélkül fogyasszon."

A jólányok mára szörnyű válásokon vannak túl. Pereskedésen, sárdobáláson. A régi rosszlányok ugyanúgy borzasztó fájdalmakon vannak túl, de ők már sokkal előrébb járnak az úton. Már nem kergetnek gyermeteg álmokat. A földön állnak és már tudják becsülni azt ami adatott. Szóval a NŐ, mint olyan... Kérlek szépen neki már van története, elkezdte valahol, túl van a fentebb említett dolgokon! A NŐ, akár a férfi, csak kiforrhat. Nem a divatlapból meg instagramról fog megszületni. Ha elég szenvedély, fájdalom, csalódás, alkotás, szeretet és mosoly van a fazékban... Akkor kiforrhat! A kor ahogy mondják... Csak akkor számít, ha bor vagy, ha sajt vagy. Senkit nem tudtam soha tisztelni a koráért, csak a tetteiért. A nemekkel ugyanígy vagyok. Ne játszd a jólányt, ha nem abban az életszakaszban vagy! Ne akarj Nő lenni akkor, amikor még lánynak kell lenni! Amikor meg kell őrülni... Ordítani... Elszökni... Gyulladni... Megfagyni... Széttörni... Összeolvadni... Mert ha ezeket a fázisokat bármi miatt kihagyja egy lány... Valószínűleg soha nem lehet belőle valódi nő...

És mivel belefáradtam magamba, ezzel búcsúznék. Elmegyek én is feldolgozni ezeket a gondolatokat. Megyek megfogadni a tanácsaimat.

"Hallgass a szívedre, élj úgy, ahogyan a szíved diktálja, akármi is legyen a tét: A tökéletes egyszerűség ára nem kevesebb, mint a világ minden kincse...
Egyszerűnek lenni nagyon nehéz, mert az egyszerűségért mindenedet oda kell adnod. Mindent el kell veszítened ahhoz, hogy egyszerű lehess. Ezért az emberek inkább a bonyolultságot választották, és teljesen elfelejtették, hogy hogyan lehetnek egyszerűek. De csak egy egyszerű szív tud Istennel együtt lüktetni, egy ritmusban. Csak az egyszerű szív dala képes harmóniát alkotni Isten dalával. Hogy ezt elérhesd, meg kell találnod a szívedet, a saját dobbanásodat, a saját lüktetésedet."

És, amit Olinak énekelek a hintázás közben, hogy "Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban..."