Én vagyok az.

Lám, itt vagyok. Skúli. Én vagyok az.

Azt hiszem ez is egy magánbeszéd, de Apám mondja mindig " Nagyon fontos, hogy legalább magaddal szóba állj." -ha ő mondja... Szóval megint nincsenek fülek, amik hallják ezt, vagy nincsenek szavak, amik azoknak a füleknek dalolnak szépen. Ugye érted? Elteltek napok, mióta újra rajtam a mellvért. Tudod, valahogy mégis itt van az oldalamban egy dárda, a csuklyámban egy nyílvessző. Tudod nekem mim van? Véres rongy... Nem szépen megmunkált fém. Rongy.. Volt fegyvernek mosolyom, virágkoszorúm. Azt hiszem ez kevésnek bizonyult. Lassan nem bírom locsolni, nem érzem az illatát, hiába dobom el, nem száll messzire. Mégis nekem az a szebb. Ahogy illatozik, ahogy simogatja a lelkem, ahogy simogatom vele a tiedet. Próbálkoztam, de csak a véremet tudtam vele törölgetni. Minden egyes nap csak harcolok, ugrálok, dobálom vissza a virágokat, folynak a könnyeim, csorog a vérem. Az arcomat pikkelyesre fújta szél, elfolyt vércseppek szerte megszáradva rajta. Fájdalmaim vannak. Halk nyögést engedtem meg magamnak, ami bűnként nehezedett rám. Nem volt az sebesség, ami elég gyors lett volna ahhoz hozzám érintetlen tova szálljon.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem félek. Rettegek. Azonban úgy hiszem, hogy fel kell vennem a pajzsom, a baltám... Nincs mese... Jaj, de. most kezdődik...

 Akartam még a harc előtt üzenni Neked valamit. Remélem eljut majd hozzád. Sokszor volt a szívemben a ragyogás, amit mindig felhők őriztek, villámot szóró, hatalmas sötétségek... Tudom, hogy ezt érezted rajtam, és ennek ellenére is próbáltál minden szereteteddel felém fordulni. Sosem tehettelek igazán boldoggá így, mert az én lelkem a Tiedhez képest rothadó. Szóval azon a nyirkos hajnalon, mikor már minden ruha a földön, vagy még a földön, néztem, ahogy alszol. Gondolkodtam rólad, beszélt a dobogó szívem hozzád, halkan, de a valaha volt leghangosabban:

"Ha bánt a világ, kérlek, meséld el, itt vagyok!
Nem baj, ha mások szavadra süketek, vakok
Szemedet ne csukd le, nem baj ha látni engeded
Oszd meg velem kérlek, azt is amit féltesz. Mindened...
Ha zavar a zaj, baj, hogy nyüzsög a világ,
Borulj két karomba. Itt vagyok. Én majd figyelek rád.
És amíg édesen alszol, elűzöm a bánatod,
Csak nyugodtan, pihenj meg, a többit jobb ha rám hagyod.
Ha szíved éhes valami forró lázra, velem csillapíthatod
Meleg ágya leszek én annak az éhségnek, ha hagyod
S ha attól félnél, hogy nem igaz, hogy szavak csupán ezek,
Hát tudd meg, hogy végem.
Hogy már csak benned létezek." -és simogattam a szemed, a kis anyajegyed. Könnyek gördültek le az arcomon a fülem mellé... Láttalak. Hirtelen mindent láttam egy pillanat erejéig. Az összest, mi fontos ebben a zord világban... A kezed ráncait, a sebeket az arcodon, éreztem bőröd selymességét, húsod illatát, a leheleted, szíved dobbanását éreztem kebleim közt. Éreztelek. Mindent. Aztán megrezzentek láncaim, mert becsapódott egy szikladarab az ablakon át. Felszisszentem, vajon felébredtél-e gyönyörű és nyugodt álmodból, de nem. Megfogtad a kezem, aludtál tovább. Én azonban tudtam: MENNEM KELL. Itt kell hagynom Téged. A harang megkondult. Megcsókoltam a homlokod, felvettem újra ruháim, összefontam a hajam, csizmámat megkötöttem, balta a kezembe. Nyílvesszőim hegye elég éles, helyére be, mellvért fenn. "Viszlát, Kedvesem! Üdv, Rothadó Világ!"
Hallottam Thort. Abból merítve erőt, kimentem, körülnéztem. Elkezdődött hát.

Elindultam, megyek. Kapom a pofonokat, ordít mindenki. Ütök, vágok, Thor csapkodja kalapácsát, dühös. Odin... Érzem magamban. Ivott a tudás forrásából, amit belécsorgat mindenkibe, ki arra érdemes. Vajon az én lelkem is Vallhallába kívánkozik általa? Összegyűjt majd engem is? Csak azokhoz akarok jó lenni, akik jók hozzám. Ha az ember mindig azt teszi, amit a kegyetlenek és igazságtalanok kívánnak tőle, ezzel nagyon is megkönnyíti a gonosz emberek dolgát. A gonoszoknak akkor nem kell félniük semmitől, és így nem is igyekeznek megjavulni, hanem mindig gonoszabbak és gonoszabbak lesznek. Ez egyre inkább nyilvánvaló és nyílt lesz. Szinte normálissá válik, fel sem tűnik már a nagy hangzavarban. Én azt gondolom: aki ok nélkül bánt, azt vissza kell ütni, olyan keményen, hogy elmenjen a kedve a kegyetlenkedéstől. Mivel? Adhatja azt egy mosoly? -gondolkozik a gyermek, ártatlan. Nem! -tudom jól, Odin is tudja, Te is tudod. Tudjuk.

Így azt mondom neked, a legkeményebb munkával kell mellvértet kovácsolnom, új baltát. A legbátrabban, a legszorgalmasabban kell harcolnom, a lehető legjobb tudásom szerint. Ha így visz el Loki, Odin, vagy aki tud... Én megtettem mindent. Nem félenergia, MINDEN. Az egyetlen dolog, ami nyugtat: becsület egy van, ahhoz legyen hű az ember. Tegyél meg mindent egy hang nélkül, legyél érdemes, érdemes a csendre. Ennek utána felszállhatsz a hajódra és előbb nem leszel boldog, de egyre nyugodtabb, egyre inkább hallod a csendet, a hullámokat, a szelet. Hallod, ahogy irányt vált, alkalmazkodsz hozá. Nem okoz neked gondot, hanem megtanulsz bízni. Benne.Megtanulsz nyugodt lenni, megtanulsz úgy békére lelni, hogy az neked kincs. Ahogy siklik a hajód, ahogy libeg, ahogy ring, ahogy a szél és a hullámok csapkodnak, valami hatalmas dolog történik. Olyan dolog, aminek úgy vagy része, hogy nem tudod. Elmondom neked, mi: Uralkodó születik. El sem hiszed, de abban a pillanatban, amikor rájössz, a legbölcsebb és legnagyobb uralkodó áll majd veled szemben, melletted, benned...  

TE VAGY AZ.

Uralod magad. Tudod azt, hogy nem kell mindenkinek meghalnia ahhoz, hogy a harcnak vége legyen. Tudod azt, hogy a hajó csak úgy mehet el egy pokoli helyről a jobb felé, ha valaki kormányozza. Elmondod nekik, hogy nem az Istenektől kell félni, hanem egy türelmes ember haragjától. Ők csak néznek majd téged, és azt mondják bolond vagy. Te viszont tégy úgy, hogy nem a te hibád ha nem értenek, és igenis állj a parton, NÉZD VÉGIG, ahogy ők téged nézve integetnek vissza, nem előre tekintve, észre véve azt, hogy csapkodnak a hullámok, amik az életüket veszik. Te hajóra szállhatsz úgy, HOGY TUDOD, milyen hullámok állnak veled szemben, minek nézel elébe. A vihar nem megsimogatni szeretne téged, hanem megedzeni és próbára tenni. Csak rajtad múlik, hogy vitorlát bontasz, meghúzod magad és fedél alá bújva fázol vagy szélnek állsz, ami magáévá tesz. Vége az útnak. Csak rajtad múlik, hogy szélcsendben sóvárogsz-e még az eső után vagy vizet mersz a tengerből, ami mágáévá tesz...Vége az útnak. 

Csak ne add fel! Higgy, időzíts, bízz! (magadban)