Lurkók Karácsonya

Nos, megérkezett a beszámoló, amit oly’ sokan vártatok tőlem.  Kissé megkésve, de annál nagyobb gondossággal ma elkészült, és hozzátok is megérkezett. Remélem, hogy eleget tettem az összes feltett és nem feltett kérdésnek.

Azzal kezdeném, hogy honnan is indult ez az egész ötlet. Még általános iskolában hatalmas vágyam volt, hogy adhassak, megváltsam a világot… Nyilván sokan álmodnak erről, aztán felnőnek. Nos, részemről is úgy gondolták, hogy majd ez elmúlik, rájövök, hogy milyen is a világ, hogyan működik, és akkor elmegy a kedvem. Drága Barátaim! Ez nem így történt. Időről időre erősebb lett bennem ez az érzés. Tettem-vettem, nem találtam a helyemet, míg végül középiskolában volt lehetőség ajándékozni és főiskolán is. Természetesen rajtam nem múlott. Azonban el kell áruljam, hogy az éhségem nem csillapodott. Valamit még mindig nem éreztem a helyén. Teltek felettem a napok, és csináltam itthon, suliban, majd a munkahelyemen is azt, amit kellett. IGEN! Jól tetszik olvasni: AMIT KELLETT. Sajnos nagyon kevés olyan dologra volt lehetőségem, amit igazán szerettem volna. Aztán összekaptam magam, és egyszer csak jöttek-jöttek az ötletek, a tervek, álmok és a tettvágy érzése. Az a fajta érzés, amikor képesnek is érzem magam megvalósítani az álmaimat. Amikor álmok többé nem csak álmok, hanem tervekké szövődnek, és nem csak éjjel jönnek a fejembe. Tudják mi ez… Biztos vagyok benne. Szóval érdeklődtem én a faluban, hogy van-e lehetőség valamiféle adakozásra, adományozásra, de nem igen kaptam visszajelzést. Emlegettem sokat, hogy de szuper lenne pedig. Sokat keresgéltem, sajnos mondhatom, hogy vesztegettem az időt, míg végül azt mondta nekem valaki, csináljam meg magam. Persze, majd pont én. Nem bíztam magamban.

 Majd elmentem egy lakossági fórumra, ahol megismertem egy remek embert. Lényeg a lényeg, leültünk egy asztalhoz, és elmondtam neki ezt az álmom, míg végül azt találta mondani „ ... Niki! Csináljuk meg!”. Tudják mi lett belőle? Megcsináltuk.

Megbeszéltük, mit hogyan lenne jó, hol érdemes elkezdeni. Elkezdtük. Hatalmas volt a lelkesedés, plakátokat, szórólapokat készítettünk. Kiszórtuk a faluban a kedves családommal, majd elkezdtek gyűlni az ajándékok. Rengeteg érdeklődő volt. Aztán kezembe került a gyermekek listája, akikhez idén el kellene jutnia a karácsonyi manóknak. Nos, 52 gyermekkel indult a dolog, majd egészen 60-ra bővült. Így igaz. 60 csemete kapott tőlünk ajándékot. Minden ajándékot, kivéve 6 csomagot, mi magunk csomagoltunk be az Édesanyámmal. Hatalmas, de kielégítő és remek munka volt ez, amit csináltunk.
December 20-án elkezdtük kivinni a csomagokat. Körülbelül az ajándékok fele a külterületre került ki. Mindenki nagyon hálás volt, szeretettel fogadtak minket. Sokan meglepődtek, sírtak és nevettek. Igen, kérem. Sírtak is. Szóval megragadtuk a lehetőséget, de előbb megláttuk, mert lehetőségünk mindig van. Nézünk, látunk, majd megragadjuk, amit meglehet. Emberfeletti érzés volt ennyi boldog szülőt, nagyszülőt és gyermeket látni. Önző dolognak hangozhat ez tőlem, de tényleg élveztem. Látni a saját Édesanyám, és Tamás arcát is, ahogyan örülnek mások örömének… Leírhatatlan.
December 21-én pedig a falu többi gyermekének adtuk át a csomagjainkat.

Megemlíteném azonban, hogy mint semmi, ez sem ment simán, hiszen mindig van, aki kiteszi elénk a lábát. Most is volt, de köszönöm nekik, mert egyre csak erősítettek abban, hogy én ezt igenis képes vagyok végig csinálni. Meg azt mondta az egyik legkedvesebb ismerősöm, hogy a fénynek sötétség nélkül nincsen értéke, hogy úgy nem az igazi.. milyen igaz.

Életem egyik legszebb Karácsonya volt az idei. A lelkem mosolyog. Feltöltődtem. Tudják, ahhoz, hogy tudjunk adni, kapni sem hátrány.

Mindenkinek hálás vagyok, köszönöm szépen, és tudom, hogy a gyermekek és szüleik is hálásak, akikhez elkerültek az ajándékok. Adtunk ruhákat, tisztálkodási szereket, édességet, könyveket, játékokat. Jutott mindenkinek mindenből. Mellékelek néhány képet is, csak szemléltetni, és megosztani Önökkel néhány pillanatot. Nincsen minden megörökítve, hiszen a lényege ennek nem is az, hogy digitálisan legyenek elmentve a dolgok. A valódi kincs az, ha az ember részese ennek és megtapasztalja.
Hálás vagyok a Református Egyházközösségnek, hogy hátteret adtak nekem. Azt a hátteret, amihez bízva, biztonsággal fordulhattam. Segítettek boldog Karácsonyt szerezni sok családnak, és nem utolsóként segítettek valóra váltani egy álmomat. M. Tamás minden tőle telhetőt megtett azért, hogy az adományozás gördülékeny legyen. A saját autójával vitt el minket átadni az adományokat a családoknak. Nélküle szintén nem jöhetett volna létre az akció. És még egy valami: ÖNÖK, AKIK ADOMÁNYOKAT AJÁNLOTTAK FEL, SZINTÉN NÉLKÜLÖZHETETLEN VOLTAK EHHEZ A CSODÁHOZ.

Gratulálok! Remélem, hogy nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor közösen csodát teremtettünk.

Napi gondolkodó

Ma kicsit barangoltam a Facebookon. Kissé bőszebben, bővebben, mint eddig. Rábukkantam valakire, kiről eddig is tudtam, de...valamiért ma máshogy néztem rá, mint ez előtt. Ezt a bejegyzést áprilisban írta, a születésének évfordulóján. Nem, mintha magamat hallanám, nem mintha igaznak gondolnám, nem mintha igaz lenne, nem mintha nagyszerű lenne.... Csak azt akarom mondani, hogy nagyszerű vagy P. R. Nem adhatok hangot neki, betűt így névtelenül esetleg. Legalábbis remélem, hogy nem lesz ebből baj. Isten adja, hogy tudd ezt, Isten adja, hogy maradj mindig ilyen. Úgy értem, hogy mindig legyen benned a változás. tetszik érteni. Gondolom...

"XX.. Köszönöm szépen a köszöntéseket!

Amint látjátok, 109 éves lettem. Valójában több ezer, de a Facebook nem engedi beírni valamiért.. Egy megállapítás mindenképp tehető: a Facebook nem hisz a reinkarnációban.
Tök jó, hogy így felköszöntenek az emberek.. ..bár ehelyett jobban szeretném, hogy a "mi újság veled, hogy vagy?" kérdésre nem a "nem sok" válasz jönne. Ha lehet, inkább kiváltanám erre! Ha egész életedben "nem sok", akkor valami nem jól van.
"Boldog Születésnapot! Isten éltessen, de ne ám a templomi!" - Ezt szoktam neked írni. Remélem, hogy érted is, hogy miért.
"Kétikszes" lettem, tehát 20 éves. Ez annyit jelent, hogy születésem óta ennyiszer fordult egy naptár, ami elég kiszámíthatatlan, főleg ha az időjárásra gondolok. Tiszta őrület!
Valódi gyerekként már láttam magam előtt, hogy nem sokat nyom a latba attól, hogy valaki felnőtt. Azt hiszem, erre az iskolában láttam a legkézenfekvőbb példákat, amikor a felnőtt nem tudja elfogadni, hogy nem vagy vallásfanatikus, hogy nem nyeled le csak úgy a falatokat, amit ő mond, amit megrágott helyetted. Ricsi beírásainak 90%-át így szerezte. Engedetlenségből. Csakhogy kerek legyen a történet, a fentmaradó 10%-ban tényleg "rosszalkodtam", biztos nem kellemes, ha pl. az ebédlőben fülbedobnak kajával. De így utólag még viccesebb!
Ha a tükörbe nézek, bele a szemembe, én ott egész mást látok, nem egy számot. Nem azonosulok vele. Tudatosan nem azonosultam vele régebben sem, így nem korlátoztam le magam, hogy mit élek és értek meg. Egyébként tök sokan szenvednek az évek illúziójában, az idő illúziójában. Pedig nem valós, az ember gyártotta, nem az Isten.
Azt hittem még pár hónappal ezelőtt is, hogy mire ide érek, addigra képes leszek megírni egy könyvet anélkül, hogy később bele kelljen javítanom, mert máshogy látom. De azt hiszem ez így jó. Néha nem is csak belejavítanék, hanem bekezdések, fejezetek tűnnének el, vagy áthúznám a könyvet is akár. Ezt arra alapozom, hogy a tegnappal sem értek egyet teljesen.. ..úton vagyok..
Sokat tanultam, de keveset tudok. Amit tudok, hogy semmi sem biztos, kivéve a változás. Az a földgolyón örök. Itt örök. Ezért van az, hogy a jó után a kevésbé jó jön. Egy hullám. Amit még tudok, hogy a napkelte előtt a legsötétebb az éjszaka. A szar sem örök, bármi is van, ez egyetemes. Valami azt is súgja, hogy nem értékelhetem azt, ami van, amíg annak nem ismerem, nem járom meg a "poklát", az ellenoldalát. Ez azt is jelenti, hogy tanulni vagyok itt. Tanulni jöttem.
Mindent összevetve, valóban nem tudok túl sokat biztosan..."

Mondom szépen, hogy köszönöm :) Aztán pedig ezt szeretném még közzétenni:

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
Consolatio mystica -

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Ma ezzel keltem fel egy vicces videó után. Nem tudom...címnek mást adtam volna, de ki tudja. Ez a vers egyszerűen csodálatos. Örülök, hogy ma rábukkantam. Érdemes elolvasni, és szerintem nem csak egyszer.

Szép napot kívánok! :)

Motiváció

Nagyon sok gondolatom van már megint. Egyszerűen annyi jó, érdekes és cizellált dolgot szeretnék megosztani Veletek, hogy csak na'.

Kezdeném ott, hogy már említettem ugyan, de még mindig aktuális egy projekt, amin dolgozom jó ideje. Eddig alakulnak a dolgok, bár alakulhatnának jobban is. Erre egy ismerősöm, Thomas, azt mondaná, hogy ne legyek elégedetlen, mert, ha már egy emberen segítek, akkor is sikeres az egész. Most mondjam azt, hogy igaza van? Mert igazából igaza van. Ezt mondja a párom is. Figyelj, ha már ketten mondják, nem is akárkik, akkor miért ne hihetném el? Elhiszem. Egyszerűen csak tudom, hogy több is kihozható lenne ebből. A probléma az, hogy nem feltétlen rajtam múlik, hiszen én teszem a dolgom, mindent megteszek, amit tudok.

Tudjátok, nem volt egyszerű elkezdeni. Érdekes az is, ahogyan elkezdődött. Érdeklődtem egy lehetőség felől, nálunk ez nem létezett, majd Pjotr azt mondta, hogy csináljam magam, fogjak bele. 

"Ééén? Dehát én nem tudom, ez nagy dolog. Én erre nem vagyok képes." Majd addig kaptam ezt a 'tanácsot', amíg 'véletlenek' sorozata után megvalósult. 

Aztán közben előfordult néhányszor majdnem eltántorított az egésztől az a néhány pofon, amit közben kaptam. Majd annyira fontossá vált számomra ez a dolog, hogy nem voltam hajlandó bármi vagy bárki miatt is feladni. Most húú de hatalmas arcnak tűnhetek, hogy ezt így egyedül. De mondok valamit. Nem vagyok EGYEDÜL. Olyan emberek fogják a kezem, állnak mellettem, mögöttem, akik lehet, hogy nem is tudják mi az, amit nyújtanak. Sokkal többet adnak nekem, mint bármi ebben a sz*ros életben, érted? Semmire nem mennék nélkülük. Mondok, mondtam én köszönetet nekik, de azt mondják, hogy ezt magamnak köszönhetem, ez bennem van. Így igaz... Igazuk lehet, de ha valaki, akkor Ők azok, akik tükröt tartottak elém, és sikerült. Érted? Arra a tükörre mindig szükség van. Érezheted is magad valahogyan, de azért tükörrel teljes lehet a dolog, sokkal teljesebb.

Nos, nekem akkor szerencsém van, hogy nem csak magamban fedeztem fel csodákat, de másokban még többet. Olyan emberekben, akik közvetlenül velem éltek, mégsem láttam ezeket a dolgokat. Csak azt szeretném mondani, hogy azzal, hogy én nyíltam a világ felé, a világ is nyílt felém. Ha én adok, kapok is. Akarva-akaratlanul, ez így van rendjén. Nehéz nyitott szemmel járni. Könnyű azt mondani, hogy befogadó vagy, de valójában a legtöbb esetben ez nem igaz. Az Igazit is keressük, de nem várjuk. Érted a különbséget?

Kevés is elég, és tényleg... Nézőpont kérdése, tudod? Tanítják nekem. A lényeg mindig az, hogy ne álljon meg. Szamár mondta nekem sokat, hogy hozzam ki a legtöbbet abból, ami éppen megadatott. Hát nem igaza van neki? Dehogynem. Hajlamos vagyok leereszteni, és elkeseredni, hogy magányos vagyok. A nagy fityfenét vagyok egyedül. Tudod mi a baj? Hogy képtelen vagyok elfogadni a segítséget, az az én nagy bajom. Most, hogy felismerem, kimondom magamnak, úgy érzem, mintha én lennék Will Smith filmjéből a fuldokló. Szégyenletes, de ezt csináltam, és sokszor ezt csinálom.

Az a legbutább, aki tudja, hogy buta. Ja, vagy ez nem is így van? ;) 

Sokat tanultam az elmúlt hónapokban. Nem tudom ki mit gondol, de jelentős mértékben egyébként sem hat meg, de hatalmas személyiségfejlődésen mentem keresztül, amitől még megtudok ijedni, ha visszatekintek, hiszen ilyenkor van az ember pengeélen.

Leélheted az egész életed anélkül, hogy felébrednél. Mindenki megakarja mondani, hogy mit csinálj, mi jó Neked...Ha valamit nem tudsz, azt akarják, hogy Te se tudd. De Neked ezzel nem kell foglalkoznod. Ha van egy álmod, ne mondj le róla. Ne higgy annak, aki azt mondja, hogy nem vagy rá képes. Senkinek nem kell bizonyítanod, csak magadnak. Ha feladod, hiába a sok küzdelem. Ha mindent megteszünk a céljainkért, csatákat vívunk, akkor kinek van joga megállítani bennünket? SENKINEK. Jogod van azt tenni, amit akarsz, amiért küzdesz. Tudod?

Vannak emberek, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások mondanak. Ritka fajta. De ők azok, akik ha elindultál az utadon, emlékeztetnek, hogy ne tántoríthasson el senki a célodtól, amiért elindultál, hogy a lehetetlen nem létezik. Lehetetlen nem létezik. A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, hiszen számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint harcolni, felfedezni magukban az erőt, és felfedezni azt, hogy változtatni képes. A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen múló pillanat, a lehetetlen nem létezik.

Sokan mentek át azon, amin én. Biztos vagyok benne. De olyan nincs, hogy semmi sem történik. Fogd magad, és dobd ki a szemetet. Az az, ami gátol a haladásban. Addig amíg nem hiszünk magunkban. addig nem lesz sajnos saját életünk. És nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak olyan van, hogy tett. Érted?
Sebezhetőek vagyunk, nem legyőzhetetlenek, de ettől vagyunk igazán bátrak, hogy tudjuk ezt, és ennek ellenére is cselekszünk. Fontos, hogy cselekedj! És még valami: Attól vagyunk valakik, hogy nem adjuk fel, hanem tesszük, amit szeretünk. Nem szabad azt hinnünk, hogy ez a pokol. Hihetjük, de kinek jó éjjel-nappal szenvedni, mert beletörődött, hogy nem lehet jobb? Ez nem jó, ez nem igaz! Undok egy hely, ahol élünk, nyilván. De talpon kell maradni, és tenni, küzdeni azért, amit akarunk. Mosolyt csalni az arcokra, segíteni, melegséget hozni a szívekbe, tudod? Hozzál napsütést az esős időbe. Képes vagy erre?

Volt idő, amikor nem bírtam a tükörbe nézni. Nem kevésszer, nem kevés ideig. De az életben dönteni kell. Dönthetsz úgy, hogy áldozat leszel, de dönthetsz másként is. A végén annyira jó lehet mosolyogni, és megnyugodni, hogy beleadtam mindent, és megérte. Jó életem volt, megragadtam a pillanatot és a lehetőséget. Jó, persze, én nem harcolhatok helyetted, úgy, ahogy helyettem sem harcolhat senki. Ne rettegj attól, ami benned, van, mert képzeled el, hogy csak ott találhatod pedig meg... Nem máshol. CSAK MAGADBAN. 

Szokás. Igen, ezzel van a baj. Mindig legyél tisztában azzal, hogy Te vagy a felelős a tetteidért, hogy te döntesz, hogy te vagy a magad ura. Amikor nem tudod mi tévő legyél, mindig lesz valaki, aki ott lesz, hogy megmondja mit tegyél, de ne hagyd. DÖNTS, és VÁLLALD a következményeket. Nem szabad másokat hibáztatni, kérdezni, hogy ki a hibás. Ő vagy ő, vagy ő. Árnyékot keresni a gyáva ember keres. Nem vagy gyáva. Ugye nem vagy gyáva?! Ha akarsz valamit, tegyél érte. Ennyi!

Van az ember, aki cselekszik, és van aki csak beszél. Én az akarok lenni, aki cselekszik. Te melyik vagy? De nem is, hagyjuk. Tudod mi a gond a világgal? Igen, azért van, de leginkább a benne élő emberekkel. Hogy, ha valami nem sikerül, Istent szidjuk. Közben nem hiszünk benne. Aztán cselekvés helyett várunk a csodára, de közben nem hiszünk a csodákban. Igaz-e? Hol van itt a logika? Hol van itt az ésszerűség? Nincs benne. Szavahihetetlen népség... Na igen. Kövezzél meg! Van miért.

Azonban azt kell mondjam, ettől a megkövezéstől ezért a mondatomért, NEM FÉLEK.

Köszönöm Kicsiszív, hogy ez a mai blogbejegyzés miattad is megszülethetett, hiszen bearanyozod a mindennapjaim. Fogod a kezem a bajban, szeretettel fordulsz hozzám bármikor, amikor én kaktusz vagyok, legyél bárhol is. Nincsen távolság, legyőzhetetlen meg főleg nincsen. Hálás vagyok Neked. Sokat bánthatlak, mikor gombóckodom, de tényleg, én nagyon szeretlek. Csodálatos, kitartó és türelmes vagy. Remélem én is nyújtok közel ilyen nagy támaszt és biztonságot a számodra, mint Te nekem. Apum mondja mindig ezt Anyumnak: "A jobbik felem vagy, Anyus. Oldalborda nélkül mire mennék?" -you are my half better.
Gombóc, nélküled nem tartanék itt, ahol. Szeretek ez a fajta 'tünci' lenni. Az a 'tünci', aki lehet hercegnő, de harcos is, mert mindkettő oldalamat előhozzátok, simogatjátok, kéritek, szerettek. Köszönöm, Gombócka <3 Nem is mondtam még, de nem egy álmom vált valóra. Több is. Más helyeket tölt meg a levegő a bensőmben, mint eddig. Sok ajtó tárult ki, melyek számomra ismeretlenek voltak eddig, pedig bennem vannak. Ugye fura? Köszönöm!

Az Élet Fája

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy Fa egy aprócska faluban, de annál nagyobb világban. Oda született, oda telepítették.
Apró kis gallyacska volt, kis törékeny, zsenge Fácska, mikor elültették. Nagy reményekkel és buzgón ásták neki a gödröt, amit izzadva, de bízva, gondosan formáltak. Igyekezték kellően mélyre ásni, elegendő vizet adni neki. Azonban a Férfi és a Nő nem tudtak mit tenni a viharok ellen, a szomszéd kutyája is nap, mint nap kiásogatta a Fácskát, mikor a Férfi és a Nő dolgoztak. Ők minden egyes alkalommal visszatemették, de a kutyának ez semmi nem volt. Egy napon megelégelték, és kerítést ástak le a Fácska köré. A Fát attól fogva az udvarba látogató gyerekek tépkedték, és a viharok szabdalták leveleit, zsenge ágait. Aggódtak mind a ketten, hogy a Fa vajon megmarad-e. Nem volt egyszerű sorsa odakinn. Sokszor a Szél olyan erővel táncoltatta, hogy már-már térdre kényszerítve hajolt földig a zsenge Fácska. Máskor kacérkodott vele, simogatta, kellő gyengédséggel tekergette derekát, majd végig nézette vele, ahogy Bokrok, Virágok, más Fák, földre ejtett Zacskók, földre hullt Levelek fejét is elcsavarja. Kegyetlen éveken ment keresztül, kegyetlen emberekkel, kegyetlen történésekkel találkozott, érezte a Természet gyönyörű kegyetlenségét is.

Az idő múltával már nem locsolták, locsolta az eső, gyomlálgatták a tövét, vizsgálgatták leveleit. A Fa már nem Fácska volt. A törzse egyre erősödött, lombkoronája terebélyesedett. Leveleit már nem érték el a gyerekek, hogy letéphessék, a kutya sem kapargatta már. A Pár boldog volt, mosolyogva, egymást átkarolva nézték az egyetlen Fát az udvarukban. A Fa már árnyékot vetett nekik. Melegebb napokon alája feküdtek, egymásnak dűltek, és nagyot sóhajtva merengtek. Sokszor a gyerekeiket várták ott ebéddel, máskor a szomszédoknak adtak limonádét, barátokkal söröztek.
Igen, a Fa megszolgálta a beléje fektetett energiát, és adva adta mindazt, ami tőle telt.
Madarak fészket építettek rá, nem egy család, több. A fiókák kirepültek onnan a fészekből. Az összes család fiókája.

A Pár egyre idősödött, már az unokákat fogadták hűs limonádéval és sütivel a Fa alatt. A Fa törzse még vastagabb lett, kérge szürkés. Találni volt rajta néhány vihar szaggatta száraz ágat. Le kellett vágni azokat. A levágott gallyakat eltették a fásba, majd ősszel a leveleit gereblyézték. Mind a 3

generáció. Együtt. Kupacba gyűjtötték. Az unokák bele-bele ugrottak, nagyokat hahotáztak, míg szüleik összebújva rájuk mosolyogtak és turbékoltak. Eközben a Fácska és Szülők szülei, az unokák Nagyszülei könnyeket morzsoltak, elővették kendőiket, és megtörölték nedves, ráncos orrukat. Isten tudja, hogy öröm- vagy bánatkönnyek voltak-e azok...

Mint ahogy én sem tudom, hogy az én könnyeim mit szolgálnak jelen pillanatban. Hangulatom nem sorolható sem a boldog, sem a boldogtalan kategóriába. Bár, ha nem boldog, akkor boldogtalan kellene, hogy legyek. Nyelvtan...de a lényeg nem ez. Túl kell látni a dolgokon, igaz?

Az a Fa... Újra és újra ágakat kellett róla levágni, hiszen némely már levéltől fosztott ága nem bírta a havat sem. A levágott ágak tűzbe kerültek, meleget adtak a Családnak. A kéményből füst szállott fel. Fel a magosba, egyenest fel az Égbe. Rettenetesen hideg tél volt.

Megfagyott, minden megfagyott... Az utak járhatatlanok voltak, a Család pedig nem tudott sem élelemért, sem tüzifáért hova fordulni. A faggyal dacoltak. Gyermekek voltak a házban, így nem volt más választásuk, ki kellett vágni a Fát. A két Idős megkérte Gyermekeit, hogy legyenek szívesek kivágni, majd behozni.

Kivágták.

Ketten együtt neki álltak, és kivágták. Közben hóvihar volt, de ők csak fűrészelték a Fa törzsét. Nem hagyták ott, hiszen tudták, hogy Szüleik és Gyermekeik odabenn a házban vacognak. Minden erejüket összeszedve fűrészeltek. Már véresre fújta a szél a kezüket. Bőrük száraz... Nedvesség csupán izzadtság a kabátjaik alatt és hó az arcukon. Ajkaik cserepesek, ökölbe szorított kezeik a fűrészen pedig egyre csak fáznak és véreznek.
Majd egy már reménytelennek hitt pillanatban hatalmas reccsenés hallik, a Gyerekek is az ablakra tapadtak, kidőlt a Fa. Hatalmas törzsével a földre hullt, a hóba csapódott. Éppen csak gyökerei kapaszkodtak felfoghatatlan erővel, de a fűrész életét vette a Fának... Eldőlt. Meghalt.
Elkezdték sebesen gallyait, ágait fűrészelni, és rohantak be a házba. Megpakolták a kályhát, kellemesen melegedett a ház.
A Gyerekek a kályha köré ültek melegedni, míg a Nagyszülők az ablakban ücsörögtek, nézték a hóesést, és a hóesésen túl a Fát, melyet még az Ő maguknak is zsenge korukban ültettek. Vége. Ennyi volt. Eltöprengtek, hogy ennyi volna-e az Élet, mennyi is ez az ennyi, milyen volt az ennyi.

Majd az unokáikra néztek és a tűzre. Összemosolyogtak. Elővették kendőiket és megtörölték belé ráncos orrukat, ráncos arcukat. Majd ennyi heves érzelem közepette, éhség, reménytelenség, nincstelenség, de közben boldogság, hogy szeretteivel lehet, a szívéhez kapott a Nagymama. Látni vélte, ahogy elültették a Fát, beköltöztek oda,  szeretkezett férjével a Fa alatt, megszülettek Gyermekei, limonádéztak a Fa alatt, játszottak a Fa alatt, a Gyermekei sátraztak a Fa alatt, megöregedtek, Gyermekei felnőttek, unokái születtek, limonádéztak a Fa alatt, az unokái sátraztak a Fa alatt......Érted?

Szerelme, Gyermekei, unokái eközben rohantak hozzá, segíteni próbáltak. A néni megnyugodott, mosolygott, izmai nem voltak görcsben, mellkasa nem szorított már.

Mosolyogva, megnyugodva ment el. Minőségi időt töltve Élete párjával, Családjával. Élete nem volt hasztalan. Hasznosabb, mint megannyi más dolog. Ez volt Ő. Ugye érted?

Eggyé lett a Természettel, összefonódott Vele.

Sírjára virágot, melléje Fát ültettek az unokái. Locsolgatták, gondozták. Idővel a Nagypapát mellé ölelték, és már együtt gondozták az Élet Fáját. Onnan lentről vagy Föntről. Ahogy tetszik... Csak mondom.

SELF-ESTEEM CHALLENGE

Nos, hát én is kaptam egy felkérést, kedves barátomtól, hogy írjam meg ezekre a kérdésekre a választ itt, blogbejegyzés formájában. Először csak átfutottam a kérdéseket, illetve néztem, hogy mennyire szépen van megformázva.
Aztán tegnap megnéztem jobban, és el is szerettem volna kezdeni, de lévén dolgozom, nem tudtam. Így ma jutottam odáig, hogy akkor, neki fogok. Az az érdekes az egészben, hogy kérdezte a főnököm, hogy mit csinálok, és elmondtam neki, hiszen most nincs teendőnk. Szoktunk ilyen kis csapatépítő beszélgetéseket csinálni. Ebből is az lett, és ő is megválaszolta a kérdéseket. Így sokkal érdekesebb volt.

A főiskolán olyan szakon tanultam, ahol kellett önismeret, személyiségfejlesztés és konfliktuskezelés órákon részt vennem. Ott rendszeresen feszegettük ezeket a témákat, szóval nem áll tőlem távol ez a feladat. Azonban el kell mondanom, hogy akkor ezek közül alig néhányra tudtam válaszolni. Remélem, hogy az idő, ami eltelt felettem, hasznosan telt el, és most tudok ezekre válaszolni olyan formában, hogy én is elégedett legyek.

1. szemem, melleim, bokától lefelé a lábam

2. *elemző vagyok -figyelem az embereket sokáig, sokszor, hogy hogyan viselkednek, ha nem velem vannak kapcsolatban. Aztán ugyan így a természet, a gyermekek, emberi kapcsolatok, beszélgetések kívülállóként... Rengeteg sok dolog, amikor csak figyelek, információt gyűjtök, és igyekszem mások hibájából is tanulni.
    *jórészt eltér a gondolkodásom a többi emberétől -sok esetben sokkalmásabb témák járnak a fejemben, és teljesen máshogy, mint a legtöbb emberében, akikkel beszélgetek. Nem feltétlen olyan dolgok foglalkoztatnak, mint a legtöbb embert, és a nézeteink is eltérnek. Eltudok merengeni magamon, eltudok merengeni mindenen, ami történik körülöttünk, velünk, köztünk.
    *érzékeny -ezt arra értem, hogy sok emberhez tudok így közel, sőt nagyon közel kerülni. Tudom őket kezelni, és adni nekik valamit, amit sok esetben elmondásuk alapján nem tudnak megkapni másoktól. Nem mellesleg így könnyebben tudok befogadni, és megérteni másokat.

3. *gondoskodás a gyermekekről, más emberekről -odaadással csinálom, örömet okoz nekem, és lelkileg nagyon feltölt. Egyszerűen nem teherként fogom fel, és ettől válik jóvá, csodássá.
    *házvezetés -nem teher, nem mondom, hogy nem okoz nehézséget, és sírok is néha, ha valami nem megy, de egyszerűen itt is ki tudom magam fejezni, és fejlődésre is képes vagyok. Tapasztalatot szerezve leszek egyre jobb és hatékonyabb. Nem mellesleg szeretem a rendet, és tenni is nagyon szeretek érte. Azt meg kell jegyeznem, hogy ezt sokan szeretik bennem, de néha össze is tudunk veszni :) akik hasonlóan vannak ezzel, azok megértik :)

4. *önritkával rendelkezem -néha túlságosan is, de jó dolognak tartom, mert a legtöbb embernek kívánom, hogy nézzen már tükörbe. Sajnos nagyon sokan egyszerűen képtelenek arra, hogy kicsit elemezzék magukat odabenn is, de sokan kívül sincsenek rendben. Fontos dolog jóban vagy nem jóban lenni magunkkal, de mindenképp foglalkozni, és tisztában lenni magunkkal. Többek közt azért is, hogy tudjunk válaszolni ezekre a feltett kérdésekre.
    *aktív szereplője vagyok az életemnek -ez alatt azt értem, hogy minden cselekedetemnek oka van, igyekszem mindent végig gondolni, és nem igazán vannak üresjáratok, már ha érted mire gondolok.

5. *mert nem állok be a sorba -egyszerűen képtelen vagyok szeretni azt, amit a nagy többség szeret, vagy  szeretni a divatot akár. Nem megy. Mindent magam miatt szeretek. A divat nálam el sem fér. De így vagyok a véleménnyilvánítással is... ez elég hosszadalmas lenne, és oldalakat tudnék írni róla.

6. *amikor önmagam lehetek -és ide rengeteg minden tartozik. Például a gyerekek közt nekem olyan lenni, mint... nem is tudom. Az az egyik helyzet, amikor a legjobban ki tudom magamat fejezni. De másik ilyen hely vagy helyzet, amikor vízparton vagyok. Az az egyik legnagyobb lelki felszabadulásom helye. Említésre méltó hely maga a Természet is, ami teljesen átjár engem minden gyönyörében, formájában. A legtöbb esetben szinte meztelen szaladgálnék, hozzáérnék mindenhez, és érezném, ahogy összefonódik a lelkem a Természet erejével. Érezni a friss levegőt, a kegyetlen igazságot és békét egyszerre. Amikor szembesülök a világgal és a Világgal. Értesz? Amikor nem kell megfelelned, csak létezned, érezned. Szinte nem lenne elég egy élet, hogy elmondhassam mit is érzek ezzel kapcsolatban. Néha kívánom, hogy láss a szememmel, és érezz a lelkemmel.

7. *képes vagyok változni -nem vagyok földhözragadt és szűk látókörű. Képes vagyok befogadni az újat, a kritikát, a lehetőségét a változásnak és az újnak. Részemről ez a fejlődés, amire igenis képes vagyok, és pozitívnak vélem.
    *új helyzeteben megállni a helyem -de mindig szükségem van valamire, amibe bele tudok kapaszkodni.

8. *mert hozzám fordulhatnak bármivel -ez alatt azt értem, hogy nincs olyan téma, amiről velem ne lehetne beszélgetni, és ne próbálnék meg segítséget, de támaszt mindenképp nyújtani. Tapasztalásom és emlékeim szerint, nem volt eddig olyan ember, aki úgy ment volna el tőlem, hogy "Kösz a semmit.". Képtelen vagyok semmit adni, már ha érted mire gondolok. Nem tudom, hogy ez mennyire hangzik nagyképűen, de valahogy ez mindig is ment. Nem ítélkezem, hanem foglalkozom velük. Nem csak a problémával, hanem az emberekkel is.

9. Eléggé nehezen fogadom. Leginkább zavarba jövök, vagy egyszerűen sokszor el sem hiszem. Mostanság azonban egyre többször előfordul, hogy elfogadom, és őszintén visszabókolok, miután megköszöntem.

10. Kicsit fáj a fejem, de ez a feladat már kb 10 óra óta témában van. Tehát... most 12.31 van. Gondolkozom többféle dolgon is. Magamon is, másokon is, a jövőmön, azon, hogy kivel milyen is a kapcsolatom, de alapjába véve nem vagyok rosszul.

11. Most már blogolok, eddig pedig hagytam magam átadni a a rossz érzéseknek és még mélyebbre süllyedtem.

Sokan tudjuk.. (magyarföldre mozgalom)

...de inkább nem foglalkozunk vele.

Kedves olvasó!

Ugye te is láttál már telefonreklámot? Hát persze, hogy láttál. Naponta, csatornánként körülbelül 20 telefonreklámot adnak le a TV-ben, és akkor még szépítettem.Láttál-e telefont nulla forintért reklámozni? Persze hogy láttál, feltéve ha nézel TV-t vagy néha-néha jársz-kelsz a városod utcáin, mivel mindenhol ilyet reklámoznak.Van-e ilyen a családodban? Hogyne lenne, mivel minden családban mindenkinek van legalább 1 telefonja, több mint valószínű, hogy az egyik az reklámalany (mármint a telefon). Ezért is szeretném, ha kicsit jobban feltúrnánk a témát és néhány dolog tisztázódhatna, habár mérget vennék rá, hogy mindenki tudja és érti ezeket a dolgokat.Ismered-e a pénzorientált gazdaság működési elvét? Persze, profitmaximalizálás. Amikor legyártanak egy telefont, annak vannak anyagköltségei. Van összeszerelési és legyártási költsége. Van programozási költsége. Van a hívások biztosításának költsége, műholdak vagy adótornyok finanszírozása. Vannak reklámköltségek. Végül, a vállalat (cég) vezetői kapnak pénzt, ez is egyfajta "költség", amit meg kell fizetni (nekünk, vásárlóknak), ezt nevezzük profitnak.Létezik-e olyan nagyvállalat, telefongyártó cég ami nem termel profitot? Persze hogy nem, különben nem érné meg. Tehát, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy tényleg nulla forint az a telefon? Nyilván nem, megfizetjük.
Ilyenkor kell elgondolkozni, hogy vajon tényleg jobbak-e a márkás cuccok a többinél, és hogy mi az ami megkülönbözteti őket.
Mindez nem okoskodás, én tudom és hiszem, hogy ez a kép mindenkinek, külső segítség nélkül összeállt. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor szólnak hozzád, és megkérdezik, hogy milyen telefonod van, miért vetted, stb., ne az legyen a válaszod hogy azért vetted mert 0 forint volt! Vegyed meg azért mert nincs épp és kell egy, vagy neked három kell és még csak kettő van, de töröljük ki a fejből hogyha olcsóbb valami akkor jobban járunk. És itt a csavar! A telefon volt látszólag a téma és a példa, de ez az összes termékre érvényes, amiért pénzzel fizetsz! 

Szóval ne vegyünk patiszont mert ötven forinttal olcsóbb. Vegyük meg azért, mert rántott patiszont akarunk enni vacsorára.


És a lényeg...

Vegyük meg azért, mert szükségünk van rá, és ne azért, mert azt hisszük jól járunk. Ebbe a csapdába születtünk...de jön az idő és mindent lerombol...a csapdát elsőnek...

After a long time

Nem kérek elnézést, csak mondom, amit akit érdekel, tudja, hogy régen írtam. Eléggé zsúfoltak voltak a napjaim, és őszintén szólva már nagyon gyűlt bennem a mondanivaló. Őrlődtem, volt sok jó napom is, persze fűszerezve mindennel, amit csak el tudsz képzelni. Gondolkodtam a családalapításon, gondolkodtam azon, mi az a család, hol vannak a nagyszüleim és milyen szerep van nekik szánva, no de milyen szerepet is töltenek be az életemben...szeretnék elmenni körömöshöz, fodrászhoz, de jövőhéttől kezelésekre kell járnom. Ismét idő és pénz, de érdemes adni ezért. Ugye?! Ezen is gondolkodtam, hiszen az egészségemről van szó, amit ugye nem lehet pénzért venni (?). Franc se tudja, hogy mi is a helyzet pontosan, röviden és tömören. Nem tudok most rövid, tömör lenni. Remélem érted.
Nem túlzás: minden nap történik velem valami, amiből tanulok. Szóval lényegében felfoghatnám pozitívan is, de egy-egy ilyen 'lecke' teljesen le tud meríteni. Igazából annyi mindent szerettem volna mondani, hogy hirtelen nem is tudom hol, vagy hogyan kezdjem.

El vagyok merülve egy projektben, amibe nem rég fogtam bele. (Najó, valójában kb. egy hónapja, és nem tudom, hogy ez sok idő-e vagy nem. Nekem nem.) Nagyobb fába ütöttem a fejszémet, mint gondoltam. Végtére is sikerülni fog, tudom, de néha azért elég nehhézzé tud válni. Főleg azért is, mert mindenki azt mondja, ha valamit nagyon akarok, akkor azt el fogom tudni érni. Annyira érdekes, de tényleg. Folyton folyvást falba ütközik az ember, és egy idő után azért joggal hiheti azt, hogy kibaszás az egész. Nem?
Így volt ez most is. Nem véletlen, de találkoztam egy csodálatos emberrel. Egyszerűen első pillantásra éreztem, hogy nagy ember, és nagy dolgokra képes. Mint utólag kiderült, így is van. Összehozott bennünket a sors. Beszélgetni kezdtünk, és hasonló véleménnyel bírtunk egymásról. Csodás, akkor beszélek neki a projekt ötetemről. Teljes mértékig támogatott. Rengeteget beszéltünk róla, sokat segített már azzal is, hogy pusztán meghallgatott és ötletelt. Aztán azt merte mondani, hogy EZT AZ ÁLMOMAT MEGVALÓSÍTJUK. Mondok én neked valamit. Ezzel a mondattal szöget ütött a fejembe, és teljesen biztos voltam a dolgomban. Elszánt és magabiztos voltam. Tettem-vettem, izgultam lefekvéskor, hogy mennyire csodálatos dolgot fogunk véghez vinni.. Áldottam az eget, hogy összehozott ezzel az emberrel. Thomas sugározza azt az erőt, amit sokszor csak elképzelek, hogy létezik, tudod?!

Túlzás nélkül mondhatom, hogy nagyon örülök neki.

Néha azonban olyan dolgok történnek, amik ismét kiváltják belőlem az érzést, amit oly rég éreztem már, nem is vagyok rá büszke. Újra felmerül bennem a kérdés, hogy miért is születtem erre a világra, és életre ítéltnek érezem magam. Érted mit mondok? Szóval jönnek a különböző rossznál is rosszabb érzések és gondolatok. Hirtelen az jutott eszembe, hogy a projektet is képtelen leszek végig csinálni, és bűnösnek éreztem magam, hogy cserben hagyom a gyermekeket, mindazokat, akik bíznak bennem, hogy megcsinálom. Sajnáltam, hogy Thomas R. találkozott velem, mert valószínűleg csalódás vagyok most neki. Érdekelt, hogy mit gondolhat rólam. Próbáltam vele beszélni erről, de lévén, hogy a teljes kétségbeesés és zavarodottság uralkodott rajtam, így nem volt túl összeszedett a dolog, és még mélyebbre ástam magam. Na szóval ez nem egyszer fordul elő. Mindig más és más formában jelentkezik. Aztán a következő pillanatban újra elhatározott vagyok, úgy érzem, hogy a világot is megtudom váltani. Ismered ezt az érzést? Kíváncsi vagyok, hogy Te mit érzel.

Az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy vannak körülöttem olyan emberek, akik gyűlölnek, utálnak, megvetnek, vagy a legtöbb esetben a franc sem tudja, hogy mi a bajuk velem. Megkérdezem, de a válasz a "Semmi." Ennek ellenére persze undorítóan viselkedik velem, de hát....na. Neki szabad. Szóval gyorsan felhúznak az ilyen barmok. Természetesen nem utálom, hiszen tanulok tőle, de hidd el nekem, hogy nem a szívem csücske. Szándékosan egyszer nem ártottam neki. Pusztán a létezésem gátolja őt a hibátlan működésben. Micsoda hatalmam van. Akár így is felfoghatnám. Ja... Csak a legtöbb esetben ez nem megy, hiszen én alapból nem vagyok egy egyszerű eset. Persze, lehet rám mondani, hogy gyenge vagyok, de mondok valamit: NEM VAGYOK :) Meg azt is tudom, hogy ezen én vagyok az, aki tud változtatni. Fogok is, rajta vagyok az ügyön és napról napra csak feljődöm. Azoknak, akiknek nem vagyok kedves, ez teljesen negatívan hat, csak az engem nem érdekel. Gondolom, hogy joggal. Tudom, hogy joggal.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kapok támogatást, mert kapok. Szamár, Shrek és Gombóc, no meg persze NagyMedve a kedves családjával együtt, a tőlük telhető legtöbbet adják nekem érzelmileg. Legalábbis én úgy érzem, és rohadtul jó érzés. Igen, igen. Tündérport is kapok, szóval repülni is tudok sokszor. Az időtartam a mennyiségtől függ, de minél könnyebb vagyok, annál kisebb adag tündérpor képes engem messzebb és messzebb röpíteni, vagy éppen feljebb és feljebb. Ugye értesz?! Van szemüvegem is, amin át a csodákat vagyok képes látni, és tenni értük, tudod? Néha azonban elfelejtem felvenni, de akkor ők utánam hozzák. Tudod Te, hogy ez micsoda jó érzés? Ha nem, akkor kívánom, hogy minél előbb megtudhasd.

Ilyen dolgokkal vagyok gazdagabb: Legyen szép napod, és keresd a mai napban is a csodát, még ha nagyon is pici lesz is, de ott lesz. A többit engedd el, ha nem tudod most megoldani. Minden rendben lesz, majd meglátod. Ne félj, csak higgy! :) -írta nekem Gombócka, de Thomas szószerint ugyanezt írta.
Arra az üzenetre sem szar felkapni a fejem, hogy: Kösz mindent :) -mikor öcsém egy klassz délután után köszönetet mond. Köszöni azt, hogy vagyunk egymásnak. Tudod milyen ez? Tudd meg!

                                                                     Gazdag vagyok.

Nem, nem anyagiakban, de gazdag vagyok. Jó érzés, hogy vannak ők nekem. Nem fogok tudni elégszer köszönetet mondani. Az az igazság, hogy tudják. Minden nap teszek valamit, igyekszem éreztetni velük, a tudtukra adni, hogy szeretem őket, mert SZERETEM ŐKET. A szívemmel. Horton, Szamár, NagyMedve, BigZ, Juncida, Gombóc, Bácsi... és a legjobb, akik nincsenek mellettem, nem is tudják, hogy ők is rengeteg dologgal járulnak hozzá a személyiségem fejlődéséhez és erősödéséhez, még akkor is, ha sokat sírok közben.

Sajnálatos módon nincsen lehetőségem tovább folytatni ezt a gondolatmenetet most, de ígérem, hogy folytatódik még, hiszen rengeteg, de még annál is több mondanivalóm van. Említettem a blogbejegyzés elején, hogy sok mindenen rágódtam az elmúlt napokban, amik véleményem szerint említést érdemelnek. Vagy azért, hogy ne érezd magad egyedül, vagy csak, hogy nevess egy jót, legyen mit kritizálni, legyen mivel egyet- vagy nem egyet érteni.

Addig is figyelmébe ajánlanám sokótoknak vagy mindannyiótoknak FankaDeli Kőházy Ferenc egy remek zenéjét. Sokat mond, mindent mond... Hallgasd, csámcsogj.... A zene címe a Szivárvány végén .

Kellemes napot kívánok!

Viktatúra

Ha hiányozna mindkét lengőbordám, vagy egy kicsivel hajlékonyabb lennék, vagy lenne mit bekapni... simán le tudnám magamat szopni. Így azonban miattatok török dühömben ketté. Tehát elméletileg már le tudnám magamat szopni, csak kettétört állapotban az embernek nem az ejakuláció a legfontosabb dolga.

Hát gondolkozzatok már, kedves faszánlazán hazafiak!

Valaki csinál egy hoax oldalt, ti pedig ész nélkül csatlakoztok. Vajon ki csinálhatta ezt az oldalt? Úristen, ki lehet? Jaj, de jó lenne megtudni!

Csak tán nem egy MSZP-s, DK-s, LMP-s köcsög?

DE IGEN, BASSZÁTOK MEG!

Hát akkor pacsit nekik Orbán ellen! Csakhogy aki szarba csap, az jó időre szaros marad.

VBT, DE IGAZ!!!!!!!!!!!!!!!!!

Lehet bohóckodni égnek emelt világító mobilokkal a városban. De egyetlen – MONDOM, EGYETLEN! – lehetséges módja van ebben az ügyben a protestálásnak:

Ha Magyarország minden felháborodott, internethasználó állampolgára vállalja azt, hogy egy teljes hétig nem generál semmilyen forgalmat az interneten.

No, ez aztán feltűnne a Google-nak, a Skype-nak, az nCore-nak, a Microsoft-nak, és még sorolhatnám.
Higgyétek el, hogy ezek, így együtt, olyan nyomást gyakorolnának a magyar kormányra, hogy még az előfizetési díjakat is csökkentenék!

Persze, ez a fajta összefogás sosem fog megtörténni. Hát nehogy már egy hétig könyveket olvassunk, rádiót hallgassunk, beszélgessünk, bálozzunk, kocsmázzunk, kiránduljunk, zenélgessünk, színházba járjunk, szundikáljunk, főzőcskézzünk, gyerekkel játsszunk!

(A magam részéről – Pelikán elvtárshoz méltón – önkritikát gyakorolok, és a fenti írással ezennel letudottnak tekintem a témát.)

Képmutatás

Ismét.

Nem írok kerettörténetet. Vagy írjak? Jó, legyen.

Minden nap megtörténik velem, de van egy lány, aki már időtlen idők óta szereti kimutatni irántam érzett nem szimpátiáját. D. Jones már az elemi iskola alsó tagozatában tudtomra adta, hogy ha esetleg a közeli vagy távoli jövőben bármilyen kapcsulatunk is lesz, az csak negatív lehet. Betartotta. Gúnyolt ő is, gúnyoltak az osztálytársai is. Nem hagytak magamra egyetlen napon sem. Ez úton is nagyon szépen köszönöm, hogy megtanítottak gyűlölni, haragudni, utálni, félni, rettegni, de leginkább, hogy ma már tudom, ők gyengék. Lelkileg szegények, és nem engem utáltak, hanem magukat. Sokan közülük, de leginkább D. Jones kisasszony, azóta is azt az életet éli. Utálkozik, féltékeny, irigy, elégedetlen, lenéző, lekezelő és megannyi negatív jelző még. Szóval rosszul van. Látom. Nem tud nyugodt lenni, nem tud egészséges kapcsolatokat kialakítani. Hallom, látom és tapasztalom. Őt pedig szánom. Egy energiavámpír. Tehet akármit, én csak szánni tudom. 2x kért már tőlem bocsánatot különböző okok miatt, én 2x mosolyogtam az arcába, gondolva, hogy megint csak mondja. Ma ismét megtörtént. Nem bocsánatkérés, hanem hazugság, hogy menjek vissza, mert neki velem nincsen baja. Persze mindezt úgy, hogy a 3. érintett személy is hallja. Elmondanám, hogy előtte 10 perccel éppen utált engem, meg valójában minden nap. Ennek hangot is ad. Szóval mosolyogva közöltem vele, hogy "Értem, de nem megyek vissza, köszi! Jó itt nekem." Aztán megint elégedetten elment, hogy ő bizony megtette, amit meg kellett, és Griffin is hallotta, szóval baj már nem lehet.

IGEN! Megtette. Megint lejáratta magát előttem, és nyomatékosította, hogy bizony képmutató és álszent. Köszönöm..! Most már még jobban tudom és méginkább nyugodt vagyok, hogy nem velem van a baj. Hiszen én hozzá sem szólók. Leginkább negatív solgok vannak bennem, amit egyébként is megköszönhet, hogy nem vágok hozzá, de én tisztelem annyira. Ő már nem. Mert a szemembe hazudik, és Griffinnek sem az igazat mondja. Nem az én szegénységem. De mindig mondom....szánalmas, hogy ez is átlátszóbb az üvegnél, és van, aki nem látja. Boldogok a boldogtalanok ;) ugye érted.

Mikor a madárra rájön a fészekrakás, a hím tarka farkat ölt. Ez hazugság, csalás, mert természet adta tollazata szürke s nem tarka. A fa virágba borul. Ez is képmutatás, csalétek, mert a fa lényegét a föld alatti, rút gyökerek alkotják. De legtöbbet az ember hazudik. Sem virága, sem tollazata nincsen, ezért a nyelve a hazugság eszköze. Az úgynevezett szerelem, és ami sallang körülötte van, csupa szemenszedett, undorító hazugság. Hazudik a saját párjának, de a legnagyobb baj, hogy magának is. Sokszor hiszi, hogy minden rendben, de pont akkor kellene felállni, és szétnézni.

Éppen ezért önkéntes örömlány bőg az ágyban és hazug lovag röhög egy kibebaszott alsógatyában. Nem!! Nincsen pardon. Így van. Ez az igazság. Kapcsold össsze. Nekem megy. Neked is fog. Ha nem megy, az nem kár. Én mondom kézzel, Te értsd meg lábbal.

Mi van veled?(más tollából)

Ez egy két szálon futó,bonyolultnak látszó,ám annál egyszerűbb sztori.A képet pontosan azért csatoltam,hogy érthetőbb legyen.Aki már látott tőlem posztot,az tudja,néha elég váratlan fordulatokat hoz az életem.Így történt ez most is.Örömmel és egyben bánattal jelentem, újra szingli lettem.Sokan kérdezhetik:Miért is írom ezt pont itt le? Azonban ennek igazán különleges oka van, hiszen a párkapcsolatom kezdete és egyben vége is itt történt, ebben a csoportban.Mikor legelőször találkoztam a Pesten hallottam-mal (nem olyan régen),egy sztorit olvasva megpillantottam egy kommentelő lányt.Azonnal ráírtam'ugyanmiveszítenivalómvan?'
alapon.Visszaírt,sokat beszéltünk,majd 72 órán belül találkoztunk is és összejöttünk.
Viszont a másik szál itt jön,hiszen erről a profilomról Ő nem tudott.Volt egy sztorim,a hajnalban 'ijustcalled'-t éneklős.Akkor váratlanul rám írt,hogy tökre hasonlítok a barátjára,és milyen jó lenne,ha őt is felhívnám.Ekkor jött egy csavar,hiszen,amit anno írtam neki"csajozósdumát",egy Ctrl C + Ctrl V-vel bemásoltam,és amolyan dejavu-ként hatott rám,hogyan is fűzöm be még egyszer szóról szóra ugyanazzal a szöveggel.Már többször kérdezte mikor találkozunk,de megmondtam neki,hogy 'férjes nőkkel' nem kezdek..
Térjünk csak vissza a sztori első felére.Eljött a tegnap..Mondta,hogy találkozni akar velem,valami fontosat akar mondani.Össze is futottunk egy parkban,leültünk egy padra,ahol közölte,hogy Ő megismerkedett egy sráccal,és mivel nagyon összezavarta,szakít velem,mielőtt megcsalna.Mivel ha úgy nézzük ha csak közvetve is,de miattam szakít velem, a reakcióm meglepte,hiszen dühös nem voltam egyáltalán, sőt, kicsit megkönnyebbültem,mivel ez olyan kapcsolat volt,hogy szép volt, jó volt, de elég volt..
-Nem is mondasz semmit?-kérdezte
-Én felálltam a padról,ránéztem és egy Máté Péter dallal el is búcsúztam..
Kicsit furán hangzik, de így csaltak meg majdnem saját magammal..

Üzenet

Szép jó reggelt kívánok mindenkinek!

Nem, az enyém nem jó. Már tegnap esedékes lett volna írnom, de a körülmények nem voltak adottak.

Már a munkahelyen sem volt minden rendben velem, sőt mostanában mikor van velem rendben bármi is? Nem unalmas már egy kicsit? Mindegy.....
Szóval ez már nem ma kezdődött, de tegnap már az húzgálta ki a gyufát, hogy mindig le volt pisilve a wc ülőke, és ez mindig csak engem zavar. Nyilván le kell takarítanom, mert én nem ülök rá úgy. Ugye, te sem ülnél? Jó, megcsináltam minden egyes alkalommal, aztán csökkentettem a pisilések számát. Természetesen nem lett jobb a helyzet.
Eltelt a nap, megcsináltam a dolgaim, másokkal ellentétben, de hát ki vagyok én, hogy bíráljam mások munkáját? Ugye?

Mások tisztelete nem azon múlik, ki milyen nagy. Hanem, hogy Te milyen Nagy vagy.

Figyelni kellene egymásra, a körülöttünk lévő dolgokra. Édesapa mindig azt tanította nekem, hogy nem szabad félgőzzel csinálni semmit. Ha csinálod, akkor csináld rendesen. Miért vagyok semmibe nézve? Miért képesek emberek úgy beszélni másokkal, mintha ők többek lennének, holott csak mások?

Nem a plakátokon kellene hirdetni, hogy 'együtt', hanem cselekedni együtt. Együtt dolgozni, együttműködni. Együtt örülni, együtt enni, együtt evezni, együtt takarítani és építeni. Majd együtt pihenni. Érted? Nem haladna és működne jobban? Nem tudhatom, de van egy ötletem, egy tippem. Valamit érzek...

Én tisztelem a munkád, Te nem tiszteled az enyém. Te a szemembe hazudsz és a máséba is, én tisztellek annyira, hogy nem mondom a képedbe, hogy tudom, hogy hazudsz, nem hozlak szégyenbe magad és mások előtt. Persze, a kis kosaramban nem vagy benne, de tisztellek. Érted?




Munka után haza jöttem. Édesapa még mindig beteg. Tegnap nem hoztam neki  haza semmit, de tegnapelőtt vásároltam gyümölcsöt és zöldséget, mert azt édesanya már nem tudta megvenni. Remélem, hamarosan jobban lesz. Tegnap reggel haza jött munkából, én akkor keltem, és nagyon köhögött. Úgy sajnáltam... Készítettem neki egy kis mézes citromos teát. Gondolván, hogy hátha attól majd a torka kicsit megnyugszik és elalszik. Fáj a füle. Az egyik. Sokszor be is dagad neki. Nem hall vele jól. Azt hiszem a bal füle az. Nem megy el vele orvoshoz. Tudod miért? Mert fél, hogy elveszíti a munkáját. Szigorú követelmények vannak egészségügyi tekintetben. Fél, igen. Itt tartunk.
Tegnap fodrásznál volt, és ott tett erről említést, de nem így. Aztán elgondolkodtam rajta. MIATTUNK TESZI. Szenved értünk, tudod? Mert mi még nem tudnánk magunkat kellően eltartani. Szörnyű érzés volt, de ezzel csak növelte iránta érzett már így is egekben levő tiszteletét.
Na ez jelenti azt, hogy 'Fontos vagy nekem, és számíthatsz rám.' Amikor nem mondja baszki, hanem teszi. Megtesz érted bármit, és nem hánytorgatja fel. Ez jelenti az igazi törődést. Ez az, ami igazán tiszteletet érdemel. És igen, ő az az ember, akiért a vérem, életem, mindenem odaadnám. Szóval neki nem kell azon aggódnia, hogy drogba vagy alkoholba fulladok, és ő egyedül, öregen, és megfáradva fog unatkozni, szenvedni itthon Édesanyával. MERT MI ITT LESZÜNK NEKIK. A Testvérem és én. Ők ezt érdemlik. Minket, a teljes odaadásunk. Egyszer nem fordult meg a fejemben sok emberrel ellentétben, hogy én nem jövök haza, hogy nem adok haza, hogy nem törődöm. Egyszer sem... Hanem inkább ez mozgat, ez éltet. Eljött a mi időnk. Mozogni kell, tenni. Őértük...

Nyilván ez nem egyszerű dolog, de a lényeg, hogy mozgásban kell lenni. Szeretlek Édesanya és Édesapa.
Ti vagytok nekem a Minden. Nélkületek boldog perceim, mosolyok a szívemben, emlékek a fejemben nem lennének. Nem tudnám milyen szeretni, sírni, szenvedni, örömtől könnyezni. Sosem álltam volna sorban a pénztárnál, sosem vettem volna jegyet a buszon, nem járhattam volna iskolába, nem láttam volna madarat, fát, hegyet, esőt, füvet és állatokat. Sosem éreztem volna az illatod, Anya. Nem tudnám milyen hazaérni és megnyugodni egy-egy rémes nap után, ha Ti nem lennétek nekem. Nem tudnám milyen testvért szeretni és szeretve lenni. Nem tudnék beteg lenni, és megnyugodni Édesapa hűvös kezeitől. Nem tudnék álmodni se jót, se rosszat. Nem lenne, ki jó éjszakát kíván nekem, nem lenne kiért aggódnom, és kiért felkelnem. Nem tudnám milyen az, 'bízni valakiben', nem ismerném a tapasztalás gyönyörét. Nem létezne a Nap és a Hold, nem létezne a Föld... De ami a legfontosabb, nem léteznék én, nem lenne életem, és nem tudnám ezt elmondani nektek. Nagyon szépen köszönöm mindazt, amik vagytok, amit kaptam és kapok tőletek.
Köszönöm mindazt, amit én is adhatok, mert adni csodálatos érzés, főleg, ha olyannak adhatok, akiket szeretek.
Nem, nem felejtettelek el, Te Tökfej. Tőled jobb Testvért el sem tudnék képzelni. Persze évekkel ez előtt voltak pillanatok, amikor megetted a joghurtomat és azt kívántam, bárcsak másik tesóm lenne,

A testvér, akire gyilkos szemekkel nézel,
ha megeszi a túrórudit,
de senki másnak nem adnád szívesebben.

de azt már rég visszaszívtam. Rengetegszer sírtam miatta, és elmormoltam magamban Istenhez egy sajnálomot azzal a szöveggel, hogy sosem akarlak elveszíteni. Így igaz. El nem tudnám képzelni ezt a mocsok világot egy olyan mosolyfalat nélkül, mint Te. Ne hidd, hogy nem vagy különleges..! Aki nem veszi észre, annak nincs az életedben a helye. Sokat sírtál már és fogsz is még, de tudd, hogy rám számíthatsz. Nem sok, amit elértem eddig. Sem évben, sem tapasztalatban, sem semmiben, de ne hidd, hogy könnyű volt. Tudom, hogy neked sem az. Viszont nyugtasson az, hogy egyedül nem kell megbirkóznod vele, mert én, a nagytesó, itt vagyok. Hepiben és depiben, ahogy facebookon olvastuk. Az a lényeg, hogy jusson mindig eszedbe, ha lehajtod a fejed, CSAK AZÉRT TEDD, mert a lábad elé akarsz nézni, és ne azért, mert a takony húzza lefelé az orrod. Emlékszem, amikor kiderült, hogy szemüveges leszek, lehajtott fejjel mentem a kórháztól egészen az addig, amíg apa meg nem szólalt, hogy 'Te Nagy vagy, mindig emelt fővel járj!' Azóta, ha búsan lehajtom a fejem, mindig eszembe jut. Azonban fejet hajtani és, lehajtott fejjel járni nem ugyan az, Drága testvérem. Az üres fejet könnyű a magasban hordani, de a teli az meghajol. Remélem, hogy érted.
Te Nagy vagy, és mindenre képes vagy. Fejben és igen, ott ott, a szívedben dől el minden. AKARNOD KELL. És én tudom, hogy amit nagyon akarsz, azt mindig eléred. Ne add fel!
A csajokhoz nem tudok jó tanácsot adni, mert illene, de néha én sem igazodok ki magamon, szóval elnézést, de ez most nem megy. Szeretlek! Köszönöm, hogy vagy nekem, és nem hagysz sírni, ha látsz. 'Hé' Bödön, nem kell sírni!' Sok sikert mindenhez.

Sűrű völgyek

Emlékeztek, hogy tegnapelőtt, nappal milyen jól voltam? Az egészen estig tartott. Este azonban megfordult velem a világ. Tegnap kellemes reggelem volt, és aztán megint élettel telinek éreztem magam órákig. Elszántnak és buzgónak. Szerettem az életet, és amit ad. Aztán este megint odalett az egész. Szavakat kerestem. Azon gondolkodtam, hogy vajon érdemes-e ezt valakivel is megosztani. Fárasszak-e ezzel bárkit is, ki értene meg. És arra jutottam, hogy fulladjak bele a saját gondolataimba. Erőt vettem magamon és mosolyogtam. Vacsoráztam, hallgattam, válaszoltam, megfürödtem, majd lefeküdtem és aludtam. Reggel pedig felkeltem és evett a fene. Nincsen mit szépíteni. Egyetlen örömöm, hogy szeretve keltem fel. Az, ami erőt ad, ami segít abban, hogy ne a végét tervezzem, hanem az utat. De ebben a helyzetben is vannak pillanatok, amikor egyszerűen képtelen vagyok folytatni, úgy érzem. Falnak ütlözik sok-sok gondolatmenetem. Falnak.. Nem vicc.
Bűntudatom van, hogy ezt érzem, mert sokan ártatlanul mennek el, váratlanul, én pedig nemhogy örülnék, játszom a nyomorultat. Mit képzelek én magamról? Nem tudom. Haragszom. Dühös vagyok. Vajon miféle segítségre van szükségem? Mit kellene tennem? Van szükségem segítségre? Jár az nekem?

Az egyik pillanatban a fellegekben járok,és úgy érzem, hogy megtudom váltani a világot, segíteni akarok, forrongok. Forr bennem a vér és tettre kész vagyok. Érzem, hogy erős vagyok. Aztán a másik pillanatban csak a fellegeket látom, ahogy közelednek, sűrűsödnek és a levegő lassan megfojt. Érted ezt? Én nem. Viszont az érzést ismerheted te is. Nem? Akkor nem. Örülök neki, nem kívánom senkinek.

Nincs meg az, ami már megvolt. Tudod? Eltűnt. Elveszett. Most pedig arra vágyom, többre is akár. Vágyom rá önzően, tennék érte, de nem megy. Próbálkozom, de mindig akad valami, ami visszahúz. Lehet, hogy csak kifogások? Who knows...
Nem vagyok egyedül, de magányosnak érzem magam, és tiszteletlennek azokkal szemben, akik szeretnek, mert itt vanak, és én mégis ezt írom. Szégyentelen vagyok. Aljas és hazug. No ez vagyok én most, ez vagyok én ilyenkor.

Nézek bele a tükörbe. Volt időszak, mikor ment a mosolygás benne, de már nem megy. Ez van. Mi tévő legyek? Majdnem "talán"-nal kezdtem a mondatom, de a "talán" az sunyi. Nem szeretem. Így hát csak annyi, hogy nem lelem a helyem ebben a világban. Fejben sem. Értesz?

One moment:
If I was not here tomorrow, would anybody care? If my time was up, I would wanna know that you were happy I was there. If I was not there tomorrow, would you lose sleep? What if I just pulled myself together? What if you have never loved me by this way? Would it matter at all?

Other moment:
So much to do and so much to say but what if one day too late? Today I'm gonna love my enemies, today I try to do it harder. Gonna make every moment longer 'coz tomorrow could be one day too late.

Szóval így van ez.

Legtöbbször a munkahelyen is azért van fülhallgató a fülemben, mert kevésbé akarom hallani a zajokat, a panaszt, az orrfújást, a csámcsogást, a köhögést. Nem akarom hallani. Nem.

Jönnek a kérdések, hogy vagyok. Nem akarok válaszolni. Úgysem ért meg engem. Ha pedig nem fejezhetem ki úgy magam, ahogy, akkor mi értelme a válasznak? Semmi. Mindig: jól vagyok. Megvagyok. Minden okés.
A nagy fityfenét...! Sokakat elszomorítani, másokat gazdagítani nem akarok azzal, ami bennem van. De mindegyis. Tartsam meg magamnak, de hova pakoljam már? Meg különben is, mi értelme ennek az egésznek?

Hazug, álszent világ...
A Természet. Na igen.. Hittem én, de már esőt is tudunk csinálni, elállítani. De jó... A szemednek sem hihetsz már. Akkor mi értelme? Mi ez az egész? Minden nap felmerül bennem hasonló formában ez a kérdés.

És annyit tudnék beszélni róla, kérdezni és sírni..........eltűnnek az élet építőkövei. Lassan a fizikai értékek, majd én is.........................

Àtver az álom

Uram és Teremtőm!!!

  Micsoda éjjel... Álmodtam 2 már nem kedvesemmel, egy haldokló kiskutyával, a Sárkányommal, aki mar nem a sárkányom és Szamárral, de nem, nem a Sherkből.

  Azonban valódi nevekkel itt most nem hozakodnék elő. Sőt ahogy itt gondolkozom, eszembe jut, hogy benne volt egy egykori barátom is, akiről mint kiderült, nem volt az a tipikus endless friendship, bármennyire is 17 évig annak tűnt. De mit elégedetlenkedek? 17 év nekem nem elég? Mondjuk mintha említettem volna már, hogy nem is hiszek az örök barátságban. Nem, mert eddig egyszer nem teljesült be az, amit vártam ilyenkor, vagy amit éreztem, hogy történnie kellett volna. Egyébként a sztori leírható pusztán néhány szóval, mert minek is szót és időt pazarolni erre? Újra dühös lennék tőle, amire jelenleg, de általában nincsen szükségem. Tehát lett egy első nagy szerelme, és többé nem fértem bele az idejébe. Ennek hangot is adott. Én pedig annak, hogy ez igazságtalan, mert az. Az igazság témába pedig felesleges lenne most bele túrni, mert felháborodás lenne a vége. Azt pedig most nem igazán szeretnék, illetve nem engedhetem meg magamnak. Különben jelezném, hogy 17 év után elhagyott egy fiú miatt, aki akkor még nem volt biztos. Nem mellesleg nekem akkor már 4  éve volt kapcsolatom, és egyszer nem mondtam nemet az említett hölgynek. Mentem, vittük, jött, nálam aludt, együtt sírtunk, nevettünk. Bármire szüksége volt...., én ott voltam, segéd kezet nyújtottam. Sőt, úgy aludt nálunk, hogy mi otthon sem voltunk. Érted.. És jött Johnny, Jenis pedig ment.

  Igen. Lehet engem akárhogy nevezni vagy akármit mondani rám, de tapasztalás híján csak hinni tudok az örök barátságban, vagy igazban, mint a Télapóban. Érted..

Az álmaim, igen... nos a régi és első leszakított rózsa. Amikor haza viszed, vázába teszed. Gyönyörködsz benne. Sajnálod, hogy le van tépve. Mire hazaértél vele, kicsit meg is kókadt. De a vázába friss vizet tettél.

Eszedbe nem jut, hogy elszárad. Önző vagy. Magadnak akartad, látni minden nap a szobádban, érezni az illatát. Cserélgeted a vizet a vázában. A váza is szép. Minden nap megnézed, megszagolod. A rózsa tündököl, de egyre csak gyengül. Neked előbb nem mutatja, de tudja, hogy élete végéhez közeledik. Azonban iránta érzett csodálatod feledteti ezt vele, mámorban úszik, nem is vízben. Tetszeleg neked. A tied. Nem akar másé lenni. Tüskéi elhullanak, szára meggyengül, ám még mindig minden erejével neked tündököl. Te azt akarod, ne hervadjon el. Megváltoztatni nem tudod a dolgokat. Másik rózsát akarsz, de ez az első. Nem akarod kidobni. Viszont egy hervadt rózsa hogy nézne ki az újonnan leszakított mellett? Csúnya. Eltervezed milyen lesz a következő. Mérges vagy, amiért az első elhervadt. Nem tudott mit tenni. Ez ilyen... Habzsoltad az újabb és újabb rózsákat. A régi első pedig egy könyvben lapul. Vajon mindig ott marad? Nem lát már, de hall. Téged és a szerelmed az újabb rózsa után. Fizikai valójában lassan megszűnik létezni, de lelke gyötrelmes kínok közt lebeg. Szépen csendben apró morzsákká lesznek a már elszáradt, megbarnult szirmok.
  Kinyitod a könyvet, megnézni, emlékezni, de a rózsa kihull, az öledbe potyog. Te pedig lesöpröd...és kidobod a szárat. 'Ideteszem majd a mostani kedvencem.'-mondod. És valami akkor megszűnik, véget ér.

  Csönd van. Határozottan csönd van. Csak viszed ki a kiskukát a nagyba, és közben a levél morzsák a szárral együtt csörögnek. De különben határozottan csönd van...

Néma sírás magamhoz

Hol élek? Mi ez? Hagy mondjam el. FankaDeli sokat segített nekem, akármit is gondolsz. Nem hülye gyerek a Fanka. Azt mondta, hogy "a sötétség csakis a fény hiánya." Én elhiszem neki. Igaza van. Én is ezért tudom, hogy nem mondjuk hiába. Mindegy az, hogy mikor és hol, tényleg mindegy, csak egyszer akarj megváltozni, és kelj fel boldogan... Esküszöm, hogy előbb vagy utóbb Te is meglátod magad, és aki valójában érett, az el nem szalad.  Hanem tudod mit csinál? Belenéz abba kib*szott tükörbe, és vidáman integet. Mit gondolsz? Képes vagy erre? Képes vagy rá? Mondd már végre! Csak ne hazudj magadnak! Az embert fogod látni, aki tesz, aki tehet, nem pedig az egyenruhát, az álmosolyt, ami kell a munkahelyre vagy a szomszédnak, hogy ne akarjon kérdezni tőled. Észre veszed, hogy milyen is ez? Nézz a tükörbe! Voltál már boldog valaha? Mikor volt ez utoljára? Nézegess képeket! Nézd, ahogy a szemed is mosolyog, nem csak az ajkaid. Ugye, hogy mennyire nem összehasonlítható? És most szomorú vagy? Lehetsz is.. Mozdulj már végre!Életet szeretnék és nem csak vágyakban fürdeni. A fát pedig nem csak vágni, hanem ültetni...Soha ne felejtsd el, hogy hova születtél, honnan jöttél, ki adta neked azt a nevet, amivel élsz. Becsüld meg, amid van, mert átlátszóbb az üvegnél, hogy a többség arra hajt; ha ők nem tudnak valamit, te se tudd. Ha ők nem nevetnek, te se nevess. És ne feledd: a gólya ugyanonnan jön, ahonnan a halál. Tudom, hogy nem könnyű, sokunknak nem az, de a tél után jön a tavasz. Hosszú a tél, így igaz. Érzem én is, és még csak ősz van. Bizony. De légy te a poén, az élet a vicced.

Véletlen. Véletlen az nincsen, soha nem is létezett. Mégis a legtöbben az életet vakon éljük. Sokan nem bírnak látni, sokan nem akarnak. Érdekes dolog ez. És a vak ordít a vakkal, hogy miért nem bír látni. Fura, hogy Vili mondja rád, hogy veréb vagy. Na ugye... Sokunk helyet cserélne másokkal, és úgy érzik, hogy ők jobban csinálnák, nem néznének le senkit, és segítenének. Tényleg? Vajon menne? Vajon ilyen egyszerű? Nevetve sírok ba*d meg!!! Nevetve. Nem bírok aludni, gondolkozom ezen, ébren is álmodok, többet, mint alva. Mindegy nekem, hogy éjjel vagy nappal. Aludni szeretnék, pihenni. Ennyi elég volt ébren. Vagy ilyet nem szabad mondani? 

Vágyom a pillangóra a vállamon, a másikon pedig a lágy szellőre. Ahogy libabőrös leszek, mert előtte meztelenül úsztam a folyóban. Simogat a szél. Lágy....

Tudod? Lágy. Szerelmes vagyok az érzésbe. Ahogy a vízben fekszem, testem fedetlen, csupán a folyó habjai takarják textiltől fedetlen kebleimet. Mellbimbóim hegyesek, kemények. Fáznak. Bizserget a hideg. Mélyen lélegzem, magamba szívom a friss levegőt. Kebleim még jobban kiemelkednek a vízből. A szél igyekszik érinteni, megfújni, éreztetni, hogy ott van, és törődik. Igen, ez hiányzik. A csend, a nyugalom, a kéj. Érzések, melyek összessége a harmóniát adja.

Dolgozol ma, holnap szabadnap, aztán megint 6 nap meló. Hmm.. Elárulok valamit. Az Élet értelme az, hogy átéld. A család bármilyen is, te tanulj belőle, hogy ne tévedj el a sötétben, a sötét erdőben, ahol ember embernek farkasa.

Az erdőben, ahol nincsen erdész. Ugye értesz? A legtöbb helyen a szülők smasszerek. Nem akarnak a gyereknek tanácsot adni, csak parancsolnak. Utasítást eleget ad majd neki az élet. A szülő dolga a nevelés lenne. Az életre való nevelés. Ugye tudjuk..?! Nem csoda, hogy drogoznak a gyerekek. A szülők azt mondják, hogy az a legfontosabb nekik, hogy szabad és boldog legyél. Nem az összes, csak azok, kik a sötétben tévelyegnek, miközben a zseblámpa a kézben és, azt hiszi nappal van. A baj az, hogy a zseblámpa nem az ő kezében van, azért hiszi, hogy Nap ragyog az égen. Ragyog is, csak egyelőre sötét felhők takarják. Kellene takarítani, és nem a falat kaparni, mikor boldognak vagy szabadnak látnak Téged. Ugye?

Magadban bízz, nekem ne higgy el semmit... Viszont ezt még el kell mondanom. Tudom, tudom: Ki vagyok én, hogy itt papolok nektek? Igaz? Nem tudni. Én csak én vagyok. Nekem ez jutott. Hozott anyagból kell dolgoznom. Neked is. Rajtad múlik, tudod? Nem máson. Azért mondom, hogy az orrodig sem látsz, de nem Te vagy a hibás, hogy nem tudod. Én viszont itt vagyok, és elmondom. Nem vagyok Jézus, nem vagyok Buddha, nem vagyok az Anyád, a tanárod, a szuperhős, akiben hiszel, énekes vagy színész. Én csak Én vagyok. Azt mondom Neked, előbb a mát figyeld, hagyd a holnapot, aztán ma tegyél a holnapért...! No mit szólsz? Ha érted a lényeget, akkor állj fel a seggedről és mozdulj, tegyél valamit! Ne tőlem félj! Tudni csak azt lehet, amit átélsz. Azért, mert most beletörődve ülsz a seggeden, ne hidd ám, hogy ráérsz, mert nem. Ez csak kognitív disszonancia. De mit gondolsz? Pozitív dolog ez? Nem mondanám. Csupán csökkented a belső feszültséged, hogy megoldás és probléma megszüntetés helyett elfedd, kifogásokat találj. Ez annyit jelent, hogy ülsz a popsidon és nyugtatod magad, hogy nem rajtad múlik, Neked nem kell tenned. DE EZ BADARSÁG!! Legyél valami mellett inkább, mint valami ellen, és máris könnyebb. Én úgy gondolom.

Kedves Barátom!

Meg kell tanulnunk egyedül élni, egyedül harcolni, és kellemesen csalódni, megkönnyebbülni, ha segítségre bukkanunk. Ne várj el... Magadnak okozol vele fájdalmat.

Kedves Barátom! Rég nem láttalak, de attól régebben szívembe zártalak. Jól esne, ha erre járnál, akkor betérnél hozzám. Nevessünk újra együtt, mint régen.

Illúziók... Csak megállok egy pillanatra, és figyelek. Kések a hátamba, ezt kaptam. Az elme határőr, de én kicselezem. Látom a szemedben, hogy nem értesz, de nem baj. Nem haragszom! Dehogy haragszom, csak nem feledem. 

Szabadnap

Hello, ami nem Hell, óh!

Olyan szabadságot érzek, hogy én választom meg kitől függjek

Igen, igen... Ma nincs rossz kedvem. Nem tudom miért. Nincsen magyarázat, nincsen, amit most tudva tudnám, hogy oka ennek a mosolynak, ami az ajkaimon ül. :) Felébredtem és tudtam, hogy ma nem kell bemennem a kötelességek házába, ami egyébként csak a nevében az, mert nincsenek rabszolgák, csupán sarkosabb szerepek, mint itthon Édesapámmal szemben. Csupán csak jól esik nem úgy kelni, hogy szerepet kell betöltenem. Tudom, hogy ma önmagamnak kell megfelelést tanúsítanom, ami azért valljuk be, hogy sokkal jobb, mint tanítónéninek lenni. Nagylány vagyok ma, és amúgy sem menne úgy kezelni a világot, ahogy az helyesnek hat. 

Itthon vagyok. Reggel fél hét körül kelhettem fel. Olvasgattam a facebook üzenőfalam és híreket. Megnéztem a jó reggelt üzeneteimet, visszaírtam, majd kimentem mosdóba. Aztán megittam egy pohár vizet. Daily routine. Befeküdtem Édesanyáék ágyába és kellemesen éreztem magam. Nem volt itthon senki rajtam kívül. Az eső esett, sötét volt. Bekapcsoltam a televíziót és nem hírcsatornát vagy RTL-t, TV2-t néztem, hanem Comedy Centralt. Kellemes volt. A kedvem még mindig kellemes volt. Aztán írtam vissza egy facebookon érkezett üzenetre, mikor Édesapa hazajött. Hallottam, hogy Ő az, mert ismerem a lábainak hangját, ahogy súrolja a lábtörlőn, és tudom, mikor Ő nyitja az ajtót. A megnyugvás hangjait hallatta velem. Köszöntem neki: Szia Édesapa!, majd kimentem hozzá, és együtt reggeliztünk.

Beszélgettünk mindenről. Munkahelyi problémák és autóvezetés is terítékre került. Balesetek, balesetek mindenhol. Vesézgettük őket kicsit. Sajnálatos módon nincsen jogosítványom, de ilyenkor mindig újra és újra elrettenek tőle. Tudom azonban, hogy ennek nem szabad legyőznie engem, hanem meg kell tanulnom bízni magamban és minden helyzetből a legjobbat kihozni. Tudom, csak egyelőre erős bennem a félelem is. ERŐS VAGYOK :) Ugye?! Vannak napok, mikor elveszítem ezt a hitet. A magamba vetett hitem... A ma azonban nem egy ilyen nap :) Nincsen bennem rossz érzés. Ami van, az pedig nem erősebb, mint a sikerben való bizalmam. (ezt rendesen jól esett leírni, és visszaolvasni is).

Közben eltelt felettem jócskán az idő, de hajtogattam, vasaltam, mosogattam, és beszélgettem is. No és persze megérkezett hozzánk a várva-várt futár bácsi, aki nem is volt annyira bácsi. Én előtte labdát pattogtattam. Pici sárga labdát, amin tüskék vannak és világít, amikor nekiütközik valaminek. Hogy jártam? Felpattant, bele a szemembe. Mondanom sem kell, hogy égett és könnyezett. Erre csörög Anyukám, hogy jön a futár. Kimegyek, köszönök. Nem elég, hogy szegény férfi nem mer kiszállni a kocsiból a szomszéd kutyájától, még azt mondja, hogy azt hitte sírok. Mondtam neki: Áááá, dehogy! Csak belenyúltam a szemembe. És mosolyogtunk. Nem tudom, hogy elhitte-e, és hogy mit gondolhatott rólam, hogy félek a kutyától, ami ott ugatott mellettünk, de érdekes volt az egész helyzet. Neki is az lehetett, és nekem is az volt. Bejöttem, és motyogtam magamban mosolyogva. Aztán arra jutottam, hogy mit aggódom ezen, miért törődöm ezzel. Semmiség. Így is van :) Utólag végiggondolva, ezek kellemes percek voltak számomra.

Jól esett ma vasalni, mosogatni, hajtogatni, megágyazni. Tetszett az eső hangja. Nagyon tetszett.

Eszembe is jutott erről egy írásom, amit nem ma írtam, hanem az előző nagy esőnél, mikor éppen a munkahelyemen voltam és teendő hiányában elmélázhattam az eső gyönyörén.

Eleredt az eső, teljesen elcsábít. Tudod, én mindig szerettem. Mindig is nagyon jól esett, mikor hallhattam a földre hulló cseppeket. Szinte egyesével hallom, ahogy a földre csapódnak.

Köröttem nyárfák vannak. Ahogy a szél fújja őket, lengedeznek a levelek. Hangos. Külön táncot jár a levél és az ág.Ázik az út is. A kissé kopott aszfalt most újra színt kap, megerősödhet, nem égeti a nap melege. Lehűl, de erősödik. Látom. Erőre kap. Az eresz tátott szájjal fogadja a lehulló cseppeket és szállingózó sárgás-barna leveleket ment meg a végtelen és céltalan úttól, de lehet, hogy egy eddig szabadulni vágyó kis levelecskét foszt meg a szabad tánctól, melynek pontosan a céltalanság a lényege.

Gyönyörű a sötétség, amely elárasztja a helyet. Éreztem a csendben a feszültséget, de lám, megszületett. Mintha megkönnyebbülne a Természet újra és újra, de kínja már oly sok és oly szörnyű, hogy könnyei végeláthatatlanok.