Viktatúra

Ha hiányozna mindkét lengőbordám, vagy egy kicsivel hajlékonyabb lennék, vagy lenne mit bekapni... simán le tudnám magamat szopni. Így azonban miattatok török dühömben ketté. Tehát elméletileg már le tudnám magamat szopni, csak kettétört állapotban az embernek nem az ejakuláció a legfontosabb dolga.

Hát gondolkozzatok már, kedves faszánlazán hazafiak!

Valaki csinál egy hoax oldalt, ti pedig ész nélkül csatlakoztok. Vajon ki csinálhatta ezt az oldalt? Úristen, ki lehet? Jaj, de jó lenne megtudni!

Csak tán nem egy MSZP-s, DK-s, LMP-s köcsög?

DE IGEN, BASSZÁTOK MEG!

Hát akkor pacsit nekik Orbán ellen! Csakhogy aki szarba csap, az jó időre szaros marad.

VBT, DE IGAZ!!!!!!!!!!!!!!!!!

Lehet bohóckodni égnek emelt világító mobilokkal a városban. De egyetlen – MONDOM, EGYETLEN! – lehetséges módja van ebben az ügyben a protestálásnak:

Ha Magyarország minden felháborodott, internethasználó állampolgára vállalja azt, hogy egy teljes hétig nem generál semmilyen forgalmat az interneten.

No, ez aztán feltűnne a Google-nak, a Skype-nak, az nCore-nak, a Microsoft-nak, és még sorolhatnám.
Higgyétek el, hogy ezek, így együtt, olyan nyomást gyakorolnának a magyar kormányra, hogy még az előfizetési díjakat is csökkentenék!

Persze, ez a fajta összefogás sosem fog megtörténni. Hát nehogy már egy hétig könyveket olvassunk, rádiót hallgassunk, beszélgessünk, bálozzunk, kocsmázzunk, kiránduljunk, zenélgessünk, színházba járjunk, szundikáljunk, főzőcskézzünk, gyerekkel játsszunk!

(A magam részéről – Pelikán elvtárshoz méltón – önkritikát gyakorolok, és a fenti írással ezennel letudottnak tekintem a témát.)

Képmutatás

Ismét.

Nem írok kerettörténetet. Vagy írjak? Jó, legyen.

Minden nap megtörténik velem, de van egy lány, aki már időtlen idők óta szereti kimutatni irántam érzett nem szimpátiáját. D. Jones már az elemi iskola alsó tagozatában tudtomra adta, hogy ha esetleg a közeli vagy távoli jövőben bármilyen kapcsulatunk is lesz, az csak negatív lehet. Betartotta. Gúnyolt ő is, gúnyoltak az osztálytársai is. Nem hagytak magamra egyetlen napon sem. Ez úton is nagyon szépen köszönöm, hogy megtanítottak gyűlölni, haragudni, utálni, félni, rettegni, de leginkább, hogy ma már tudom, ők gyengék. Lelkileg szegények, és nem engem utáltak, hanem magukat. Sokan közülük, de leginkább D. Jones kisasszony, azóta is azt az életet éli. Utálkozik, féltékeny, irigy, elégedetlen, lenéző, lekezelő és megannyi negatív jelző még. Szóval rosszul van. Látom. Nem tud nyugodt lenni, nem tud egészséges kapcsolatokat kialakítani. Hallom, látom és tapasztalom. Őt pedig szánom. Egy energiavámpír. Tehet akármit, én csak szánni tudom. 2x kért már tőlem bocsánatot különböző okok miatt, én 2x mosolyogtam az arcába, gondolva, hogy megint csak mondja. Ma ismét megtörtént. Nem bocsánatkérés, hanem hazugság, hogy menjek vissza, mert neki velem nincsen baja. Persze mindezt úgy, hogy a 3. érintett személy is hallja. Elmondanám, hogy előtte 10 perccel éppen utált engem, meg valójában minden nap. Ennek hangot is ad. Szóval mosolyogva közöltem vele, hogy "Értem, de nem megyek vissza, köszi! Jó itt nekem." Aztán megint elégedetten elment, hogy ő bizony megtette, amit meg kellett, és Griffin is hallotta, szóval baj már nem lehet.

IGEN! Megtette. Megint lejáratta magát előttem, és nyomatékosította, hogy bizony képmutató és álszent. Köszönöm..! Most már még jobban tudom és méginkább nyugodt vagyok, hogy nem velem van a baj. Hiszen én hozzá sem szólók. Leginkább negatív solgok vannak bennem, amit egyébként is megköszönhet, hogy nem vágok hozzá, de én tisztelem annyira. Ő már nem. Mert a szemembe hazudik, és Griffinnek sem az igazat mondja. Nem az én szegénységem. De mindig mondom....szánalmas, hogy ez is átlátszóbb az üvegnél, és van, aki nem látja. Boldogok a boldogtalanok ;) ugye érted.

Mikor a madárra rájön a fészekrakás, a hím tarka farkat ölt. Ez hazugság, csalás, mert természet adta tollazata szürke s nem tarka. A fa virágba borul. Ez is képmutatás, csalétek, mert a fa lényegét a föld alatti, rút gyökerek alkotják. De legtöbbet az ember hazudik. Sem virága, sem tollazata nincsen, ezért a nyelve a hazugság eszköze. Az úgynevezett szerelem, és ami sallang körülötte van, csupa szemenszedett, undorító hazugság. Hazudik a saját párjának, de a legnagyobb baj, hogy magának is. Sokszor hiszi, hogy minden rendben, de pont akkor kellene felállni, és szétnézni.

Éppen ezért önkéntes örömlány bőg az ágyban és hazug lovag röhög egy kibebaszott alsógatyában. Nem!! Nincsen pardon. Így van. Ez az igazság. Kapcsold össsze. Nekem megy. Neked is fog. Ha nem megy, az nem kár. Én mondom kézzel, Te értsd meg lábbal.

Mi van veled?(más tollából)

Ez egy két szálon futó,bonyolultnak látszó,ám annál egyszerűbb sztori.A képet pontosan azért csatoltam,hogy érthetőbb legyen.Aki már látott tőlem posztot,az tudja,néha elég váratlan fordulatokat hoz az életem.Így történt ez most is.Örömmel és egyben bánattal jelentem, újra szingli lettem.Sokan kérdezhetik:Miért is írom ezt pont itt le? Azonban ennek igazán különleges oka van, hiszen a párkapcsolatom kezdete és egyben vége is itt történt, ebben a csoportban.Mikor legelőször találkoztam a Pesten hallottam-mal (nem olyan régen),egy sztorit olvasva megpillantottam egy kommentelő lányt.Azonnal ráírtam'ugyanmiveszítenivalómvan?'
alapon.Visszaírt,sokat beszéltünk,majd 72 órán belül találkoztunk is és összejöttünk.
Viszont a másik szál itt jön,hiszen erről a profilomról Ő nem tudott.Volt egy sztorim,a hajnalban 'ijustcalled'-t éneklős.Akkor váratlanul rám írt,hogy tökre hasonlítok a barátjára,és milyen jó lenne,ha őt is felhívnám.Ekkor jött egy csavar,hiszen,amit anno írtam neki"csajozósdumát",egy Ctrl C + Ctrl V-vel bemásoltam,és amolyan dejavu-ként hatott rám,hogyan is fűzöm be még egyszer szóról szóra ugyanazzal a szöveggel.Már többször kérdezte mikor találkozunk,de megmondtam neki,hogy 'férjes nőkkel' nem kezdek..
Térjünk csak vissza a sztori első felére.Eljött a tegnap..Mondta,hogy találkozni akar velem,valami fontosat akar mondani.Össze is futottunk egy parkban,leültünk egy padra,ahol közölte,hogy Ő megismerkedett egy sráccal,és mivel nagyon összezavarta,szakít velem,mielőtt megcsalna.Mivel ha úgy nézzük ha csak közvetve is,de miattam szakít velem, a reakcióm meglepte,hiszen dühös nem voltam egyáltalán, sőt, kicsit megkönnyebbültem,mivel ez olyan kapcsolat volt,hogy szép volt, jó volt, de elég volt..
-Nem is mondasz semmit?-kérdezte
-Én felálltam a padról,ránéztem és egy Máté Péter dallal el is búcsúztam..
Kicsit furán hangzik, de így csaltak meg majdnem saját magammal..

Üzenet

Szép jó reggelt kívánok mindenkinek!

Nem, az enyém nem jó. Már tegnap esedékes lett volna írnom, de a körülmények nem voltak adottak.

Már a munkahelyen sem volt minden rendben velem, sőt mostanában mikor van velem rendben bármi is? Nem unalmas már egy kicsit? Mindegy.....
Szóval ez már nem ma kezdődött, de tegnap már az húzgálta ki a gyufát, hogy mindig le volt pisilve a wc ülőke, és ez mindig csak engem zavar. Nyilván le kell takarítanom, mert én nem ülök rá úgy. Ugye, te sem ülnél? Jó, megcsináltam minden egyes alkalommal, aztán csökkentettem a pisilések számát. Természetesen nem lett jobb a helyzet.
Eltelt a nap, megcsináltam a dolgaim, másokkal ellentétben, de hát ki vagyok én, hogy bíráljam mások munkáját? Ugye?

Mások tisztelete nem azon múlik, ki milyen nagy. Hanem, hogy Te milyen Nagy vagy.

Figyelni kellene egymásra, a körülöttünk lévő dolgokra. Édesapa mindig azt tanította nekem, hogy nem szabad félgőzzel csinálni semmit. Ha csinálod, akkor csináld rendesen. Miért vagyok semmibe nézve? Miért képesek emberek úgy beszélni másokkal, mintha ők többek lennének, holott csak mások?

Nem a plakátokon kellene hirdetni, hogy 'együtt', hanem cselekedni együtt. Együtt dolgozni, együttműködni. Együtt örülni, együtt enni, együtt evezni, együtt takarítani és építeni. Majd együtt pihenni. Érted? Nem haladna és működne jobban? Nem tudhatom, de van egy ötletem, egy tippem. Valamit érzek...

Én tisztelem a munkád, Te nem tiszteled az enyém. Te a szemembe hazudsz és a máséba is, én tisztellek annyira, hogy nem mondom a képedbe, hogy tudom, hogy hazudsz, nem hozlak szégyenbe magad és mások előtt. Persze, a kis kosaramban nem vagy benne, de tisztellek. Érted?




Munka után haza jöttem. Édesapa még mindig beteg. Tegnap nem hoztam neki  haza semmit, de tegnapelőtt vásároltam gyümölcsöt és zöldséget, mert azt édesanya már nem tudta megvenni. Remélem, hamarosan jobban lesz. Tegnap reggel haza jött munkából, én akkor keltem, és nagyon köhögött. Úgy sajnáltam... Készítettem neki egy kis mézes citromos teát. Gondolván, hogy hátha attól majd a torka kicsit megnyugszik és elalszik. Fáj a füle. Az egyik. Sokszor be is dagad neki. Nem hall vele jól. Azt hiszem a bal füle az. Nem megy el vele orvoshoz. Tudod miért? Mert fél, hogy elveszíti a munkáját. Szigorú követelmények vannak egészségügyi tekintetben. Fél, igen. Itt tartunk.
Tegnap fodrásznál volt, és ott tett erről említést, de nem így. Aztán elgondolkodtam rajta. MIATTUNK TESZI. Szenved értünk, tudod? Mert mi még nem tudnánk magunkat kellően eltartani. Szörnyű érzés volt, de ezzel csak növelte iránta érzett már így is egekben levő tiszteletét.
Na ez jelenti azt, hogy 'Fontos vagy nekem, és számíthatsz rám.' Amikor nem mondja baszki, hanem teszi. Megtesz érted bármit, és nem hánytorgatja fel. Ez jelenti az igazi törődést. Ez az, ami igazán tiszteletet érdemel. És igen, ő az az ember, akiért a vérem, életem, mindenem odaadnám. Szóval neki nem kell azon aggódnia, hogy drogba vagy alkoholba fulladok, és ő egyedül, öregen, és megfáradva fog unatkozni, szenvedni itthon Édesanyával. MERT MI ITT LESZÜNK NEKIK. A Testvérem és én. Ők ezt érdemlik. Minket, a teljes odaadásunk. Egyszer nem fordult meg a fejemben sok emberrel ellentétben, hogy én nem jövök haza, hogy nem adok haza, hogy nem törődöm. Egyszer sem... Hanem inkább ez mozgat, ez éltet. Eljött a mi időnk. Mozogni kell, tenni. Őértük...

Nyilván ez nem egyszerű dolog, de a lényeg, hogy mozgásban kell lenni. Szeretlek Édesanya és Édesapa.
Ti vagytok nekem a Minden. Nélkületek boldog perceim, mosolyok a szívemben, emlékek a fejemben nem lennének. Nem tudnám milyen szeretni, sírni, szenvedni, örömtől könnyezni. Sosem álltam volna sorban a pénztárnál, sosem vettem volna jegyet a buszon, nem járhattam volna iskolába, nem láttam volna madarat, fát, hegyet, esőt, füvet és állatokat. Sosem éreztem volna az illatod, Anya. Nem tudnám milyen hazaérni és megnyugodni egy-egy rémes nap után, ha Ti nem lennétek nekem. Nem tudnám milyen testvért szeretni és szeretve lenni. Nem tudnék beteg lenni, és megnyugodni Édesapa hűvös kezeitől. Nem tudnék álmodni se jót, se rosszat. Nem lenne, ki jó éjszakát kíván nekem, nem lenne kiért aggódnom, és kiért felkelnem. Nem tudnám milyen az, 'bízni valakiben', nem ismerném a tapasztalás gyönyörét. Nem létezne a Nap és a Hold, nem létezne a Föld... De ami a legfontosabb, nem léteznék én, nem lenne életem, és nem tudnám ezt elmondani nektek. Nagyon szépen köszönöm mindazt, amik vagytok, amit kaptam és kapok tőletek.
Köszönöm mindazt, amit én is adhatok, mert adni csodálatos érzés, főleg, ha olyannak adhatok, akiket szeretek.
Nem, nem felejtettelek el, Te Tökfej. Tőled jobb Testvért el sem tudnék képzelni. Persze évekkel ez előtt voltak pillanatok, amikor megetted a joghurtomat és azt kívántam, bárcsak másik tesóm lenne,

A testvér, akire gyilkos szemekkel nézel,
ha megeszi a túrórudit,
de senki másnak nem adnád szívesebben.

de azt már rég visszaszívtam. Rengetegszer sírtam miatta, és elmormoltam magamban Istenhez egy sajnálomot azzal a szöveggel, hogy sosem akarlak elveszíteni. Így igaz. El nem tudnám képzelni ezt a mocsok világot egy olyan mosolyfalat nélkül, mint Te. Ne hidd, hogy nem vagy különleges..! Aki nem veszi észre, annak nincs az életedben a helye. Sokat sírtál már és fogsz is még, de tudd, hogy rám számíthatsz. Nem sok, amit elértem eddig. Sem évben, sem tapasztalatban, sem semmiben, de ne hidd, hogy könnyű volt. Tudom, hogy neked sem az. Viszont nyugtasson az, hogy egyedül nem kell megbirkóznod vele, mert én, a nagytesó, itt vagyok. Hepiben és depiben, ahogy facebookon olvastuk. Az a lényeg, hogy jusson mindig eszedbe, ha lehajtod a fejed, CSAK AZÉRT TEDD, mert a lábad elé akarsz nézni, és ne azért, mert a takony húzza lefelé az orrod. Emlékszem, amikor kiderült, hogy szemüveges leszek, lehajtott fejjel mentem a kórháztól egészen az addig, amíg apa meg nem szólalt, hogy 'Te Nagy vagy, mindig emelt fővel járj!' Azóta, ha búsan lehajtom a fejem, mindig eszembe jut. Azonban fejet hajtani és, lehajtott fejjel járni nem ugyan az, Drága testvérem. Az üres fejet könnyű a magasban hordani, de a teli az meghajol. Remélem, hogy érted.
Te Nagy vagy, és mindenre képes vagy. Fejben és igen, ott ott, a szívedben dől el minden. AKARNOD KELL. És én tudom, hogy amit nagyon akarsz, azt mindig eléred. Ne add fel!
A csajokhoz nem tudok jó tanácsot adni, mert illene, de néha én sem igazodok ki magamon, szóval elnézést, de ez most nem megy. Szeretlek! Köszönöm, hogy vagy nekem, és nem hagysz sírni, ha látsz. 'Hé' Bödön, nem kell sírni!' Sok sikert mindenhez.

Sűrű völgyek

Emlékeztek, hogy tegnapelőtt, nappal milyen jól voltam? Az egészen estig tartott. Este azonban megfordult velem a világ. Tegnap kellemes reggelem volt, és aztán megint élettel telinek éreztem magam órákig. Elszántnak és buzgónak. Szerettem az életet, és amit ad. Aztán este megint odalett az egész. Szavakat kerestem. Azon gondolkodtam, hogy vajon érdemes-e ezt valakivel is megosztani. Fárasszak-e ezzel bárkit is, ki értene meg. És arra jutottam, hogy fulladjak bele a saját gondolataimba. Erőt vettem magamon és mosolyogtam. Vacsoráztam, hallgattam, válaszoltam, megfürödtem, majd lefeküdtem és aludtam. Reggel pedig felkeltem és evett a fene. Nincsen mit szépíteni. Egyetlen örömöm, hogy szeretve keltem fel. Az, ami erőt ad, ami segít abban, hogy ne a végét tervezzem, hanem az utat. De ebben a helyzetben is vannak pillanatok, amikor egyszerűen képtelen vagyok folytatni, úgy érzem. Falnak ütlözik sok-sok gondolatmenetem. Falnak.. Nem vicc.
Bűntudatom van, hogy ezt érzem, mert sokan ártatlanul mennek el, váratlanul, én pedig nemhogy örülnék, játszom a nyomorultat. Mit képzelek én magamról? Nem tudom. Haragszom. Dühös vagyok. Vajon miféle segítségre van szükségem? Mit kellene tennem? Van szükségem segítségre? Jár az nekem?

Az egyik pillanatban a fellegekben járok,és úgy érzem, hogy megtudom váltani a világot, segíteni akarok, forrongok. Forr bennem a vér és tettre kész vagyok. Érzem, hogy erős vagyok. Aztán a másik pillanatban csak a fellegeket látom, ahogy közelednek, sűrűsödnek és a levegő lassan megfojt. Érted ezt? Én nem. Viszont az érzést ismerheted te is. Nem? Akkor nem. Örülök neki, nem kívánom senkinek.

Nincs meg az, ami már megvolt. Tudod? Eltűnt. Elveszett. Most pedig arra vágyom, többre is akár. Vágyom rá önzően, tennék érte, de nem megy. Próbálkozom, de mindig akad valami, ami visszahúz. Lehet, hogy csak kifogások? Who knows...
Nem vagyok egyedül, de magányosnak érzem magam, és tiszteletlennek azokkal szemben, akik szeretnek, mert itt vanak, és én mégis ezt írom. Szégyentelen vagyok. Aljas és hazug. No ez vagyok én most, ez vagyok én ilyenkor.

Nézek bele a tükörbe. Volt időszak, mikor ment a mosolygás benne, de már nem megy. Ez van. Mi tévő legyek? Majdnem "talán"-nal kezdtem a mondatom, de a "talán" az sunyi. Nem szeretem. Így hát csak annyi, hogy nem lelem a helyem ebben a világban. Fejben sem. Értesz?

One moment:
If I was not here tomorrow, would anybody care? If my time was up, I would wanna know that you were happy I was there. If I was not there tomorrow, would you lose sleep? What if I just pulled myself together? What if you have never loved me by this way? Would it matter at all?

Other moment:
So much to do and so much to say but what if one day too late? Today I'm gonna love my enemies, today I try to do it harder. Gonna make every moment longer 'coz tomorrow could be one day too late.

Szóval így van ez.

Legtöbbször a munkahelyen is azért van fülhallgató a fülemben, mert kevésbé akarom hallani a zajokat, a panaszt, az orrfújást, a csámcsogást, a köhögést. Nem akarom hallani. Nem.

Jönnek a kérdések, hogy vagyok. Nem akarok válaszolni. Úgysem ért meg engem. Ha pedig nem fejezhetem ki úgy magam, ahogy, akkor mi értelme a válasznak? Semmi. Mindig: jól vagyok. Megvagyok. Minden okés.
A nagy fityfenét...! Sokakat elszomorítani, másokat gazdagítani nem akarok azzal, ami bennem van. De mindegyis. Tartsam meg magamnak, de hova pakoljam már? Meg különben is, mi értelme ennek az egésznek?

Hazug, álszent világ...
A Természet. Na igen.. Hittem én, de már esőt is tudunk csinálni, elállítani. De jó... A szemednek sem hihetsz már. Akkor mi értelme? Mi ez az egész? Minden nap felmerül bennem hasonló formában ez a kérdés.

És annyit tudnék beszélni róla, kérdezni és sírni..........eltűnnek az élet építőkövei. Lassan a fizikai értékek, majd én is.........................

Àtver az álom

Uram és Teremtőm!!!

  Micsoda éjjel... Álmodtam 2 már nem kedvesemmel, egy haldokló kiskutyával, a Sárkányommal, aki mar nem a sárkányom és Szamárral, de nem, nem a Sherkből.

  Azonban valódi nevekkel itt most nem hozakodnék elő. Sőt ahogy itt gondolkozom, eszembe jut, hogy benne volt egy egykori barátom is, akiről mint kiderült, nem volt az a tipikus endless friendship, bármennyire is 17 évig annak tűnt. De mit elégedetlenkedek? 17 év nekem nem elég? Mondjuk mintha említettem volna már, hogy nem is hiszek az örök barátságban. Nem, mert eddig egyszer nem teljesült be az, amit vártam ilyenkor, vagy amit éreztem, hogy történnie kellett volna. Egyébként a sztori leírható pusztán néhány szóval, mert minek is szót és időt pazarolni erre? Újra dühös lennék tőle, amire jelenleg, de általában nincsen szükségem. Tehát lett egy első nagy szerelme, és többé nem fértem bele az idejébe. Ennek hangot is adott. Én pedig annak, hogy ez igazságtalan, mert az. Az igazság témába pedig felesleges lenne most bele túrni, mert felháborodás lenne a vége. Azt pedig most nem igazán szeretnék, illetve nem engedhetem meg magamnak. Különben jelezném, hogy 17 év után elhagyott egy fiú miatt, aki akkor még nem volt biztos. Nem mellesleg nekem akkor már 4  éve volt kapcsolatom, és egyszer nem mondtam nemet az említett hölgynek. Mentem, vittük, jött, nálam aludt, együtt sírtunk, nevettünk. Bármire szüksége volt...., én ott voltam, segéd kezet nyújtottam. Sőt, úgy aludt nálunk, hogy mi otthon sem voltunk. Érted.. És jött Johnny, Jenis pedig ment.

  Igen. Lehet engem akárhogy nevezni vagy akármit mondani rám, de tapasztalás híján csak hinni tudok az örök barátságban, vagy igazban, mint a Télapóban. Érted..

Az álmaim, igen... nos a régi és első leszakított rózsa. Amikor haza viszed, vázába teszed. Gyönyörködsz benne. Sajnálod, hogy le van tépve. Mire hazaértél vele, kicsit meg is kókadt. De a vázába friss vizet tettél.

Eszedbe nem jut, hogy elszárad. Önző vagy. Magadnak akartad, látni minden nap a szobádban, érezni az illatát. Cserélgeted a vizet a vázában. A váza is szép. Minden nap megnézed, megszagolod. A rózsa tündököl, de egyre csak gyengül. Neked előbb nem mutatja, de tudja, hogy élete végéhez közeledik. Azonban iránta érzett csodálatod feledteti ezt vele, mámorban úszik, nem is vízben. Tetszeleg neked. A tied. Nem akar másé lenni. Tüskéi elhullanak, szára meggyengül, ám még mindig minden erejével neked tündököl. Te azt akarod, ne hervadjon el. Megváltoztatni nem tudod a dolgokat. Másik rózsát akarsz, de ez az első. Nem akarod kidobni. Viszont egy hervadt rózsa hogy nézne ki az újonnan leszakított mellett? Csúnya. Eltervezed milyen lesz a következő. Mérges vagy, amiért az első elhervadt. Nem tudott mit tenni. Ez ilyen... Habzsoltad az újabb és újabb rózsákat. A régi első pedig egy könyvben lapul. Vajon mindig ott marad? Nem lát már, de hall. Téged és a szerelmed az újabb rózsa után. Fizikai valójában lassan megszűnik létezni, de lelke gyötrelmes kínok közt lebeg. Szépen csendben apró morzsákká lesznek a már elszáradt, megbarnult szirmok.
  Kinyitod a könyvet, megnézni, emlékezni, de a rózsa kihull, az öledbe potyog. Te pedig lesöpröd...és kidobod a szárat. 'Ideteszem majd a mostani kedvencem.'-mondod. És valami akkor megszűnik, véget ér.

  Csönd van. Határozottan csönd van. Csak viszed ki a kiskukát a nagyba, és közben a levél morzsák a szárral együtt csörögnek. De különben határozottan csönd van...

Néma sírás magamhoz

Hol élek? Mi ez? Hagy mondjam el. FankaDeli sokat segített nekem, akármit is gondolsz. Nem hülye gyerek a Fanka. Azt mondta, hogy "a sötétség csakis a fény hiánya." Én elhiszem neki. Igaza van. Én is ezért tudom, hogy nem mondjuk hiába. Mindegy az, hogy mikor és hol, tényleg mindegy, csak egyszer akarj megváltozni, és kelj fel boldogan... Esküszöm, hogy előbb vagy utóbb Te is meglátod magad, és aki valójában érett, az el nem szalad.  Hanem tudod mit csinál? Belenéz abba kib*szott tükörbe, és vidáman integet. Mit gondolsz? Képes vagy erre? Képes vagy rá? Mondd már végre! Csak ne hazudj magadnak! Az embert fogod látni, aki tesz, aki tehet, nem pedig az egyenruhát, az álmosolyt, ami kell a munkahelyre vagy a szomszédnak, hogy ne akarjon kérdezni tőled. Észre veszed, hogy milyen is ez? Nézz a tükörbe! Voltál már boldog valaha? Mikor volt ez utoljára? Nézegess képeket! Nézd, ahogy a szemed is mosolyog, nem csak az ajkaid. Ugye, hogy mennyire nem összehasonlítható? És most szomorú vagy? Lehetsz is.. Mozdulj már végre!Életet szeretnék és nem csak vágyakban fürdeni. A fát pedig nem csak vágni, hanem ültetni...Soha ne felejtsd el, hogy hova születtél, honnan jöttél, ki adta neked azt a nevet, amivel élsz. Becsüld meg, amid van, mert átlátszóbb az üvegnél, hogy a többség arra hajt; ha ők nem tudnak valamit, te se tudd. Ha ők nem nevetnek, te se nevess. És ne feledd: a gólya ugyanonnan jön, ahonnan a halál. Tudom, hogy nem könnyű, sokunknak nem az, de a tél után jön a tavasz. Hosszú a tél, így igaz. Érzem én is, és még csak ősz van. Bizony. De légy te a poén, az élet a vicced.

Véletlen. Véletlen az nincsen, soha nem is létezett. Mégis a legtöbben az életet vakon éljük. Sokan nem bírnak látni, sokan nem akarnak. Érdekes dolog ez. És a vak ordít a vakkal, hogy miért nem bír látni. Fura, hogy Vili mondja rád, hogy veréb vagy. Na ugye... Sokunk helyet cserélne másokkal, és úgy érzik, hogy ők jobban csinálnák, nem néznének le senkit, és segítenének. Tényleg? Vajon menne? Vajon ilyen egyszerű? Nevetve sírok ba*d meg!!! Nevetve. Nem bírok aludni, gondolkozom ezen, ébren is álmodok, többet, mint alva. Mindegy nekem, hogy éjjel vagy nappal. Aludni szeretnék, pihenni. Ennyi elég volt ébren. Vagy ilyet nem szabad mondani? 

Vágyom a pillangóra a vállamon, a másikon pedig a lágy szellőre. Ahogy libabőrös leszek, mert előtte meztelenül úsztam a folyóban. Simogat a szél. Lágy....

Tudod? Lágy. Szerelmes vagyok az érzésbe. Ahogy a vízben fekszem, testem fedetlen, csupán a folyó habjai takarják textiltől fedetlen kebleimet. Mellbimbóim hegyesek, kemények. Fáznak. Bizserget a hideg. Mélyen lélegzem, magamba szívom a friss levegőt. Kebleim még jobban kiemelkednek a vízből. A szél igyekszik érinteni, megfújni, éreztetni, hogy ott van, és törődik. Igen, ez hiányzik. A csend, a nyugalom, a kéj. Érzések, melyek összessége a harmóniát adja.

Dolgozol ma, holnap szabadnap, aztán megint 6 nap meló. Hmm.. Elárulok valamit. Az Élet értelme az, hogy átéld. A család bármilyen is, te tanulj belőle, hogy ne tévedj el a sötétben, a sötét erdőben, ahol ember embernek farkasa.

Az erdőben, ahol nincsen erdész. Ugye értesz? A legtöbb helyen a szülők smasszerek. Nem akarnak a gyereknek tanácsot adni, csak parancsolnak. Utasítást eleget ad majd neki az élet. A szülő dolga a nevelés lenne. Az életre való nevelés. Ugye tudjuk..?! Nem csoda, hogy drogoznak a gyerekek. A szülők azt mondják, hogy az a legfontosabb nekik, hogy szabad és boldog legyél. Nem az összes, csak azok, kik a sötétben tévelyegnek, miközben a zseblámpa a kézben és, azt hiszi nappal van. A baj az, hogy a zseblámpa nem az ő kezében van, azért hiszi, hogy Nap ragyog az égen. Ragyog is, csak egyelőre sötét felhők takarják. Kellene takarítani, és nem a falat kaparni, mikor boldognak vagy szabadnak látnak Téged. Ugye?

Magadban bízz, nekem ne higgy el semmit... Viszont ezt még el kell mondanom. Tudom, tudom: Ki vagyok én, hogy itt papolok nektek? Igaz? Nem tudni. Én csak én vagyok. Nekem ez jutott. Hozott anyagból kell dolgoznom. Neked is. Rajtad múlik, tudod? Nem máson. Azért mondom, hogy az orrodig sem látsz, de nem Te vagy a hibás, hogy nem tudod. Én viszont itt vagyok, és elmondom. Nem vagyok Jézus, nem vagyok Buddha, nem vagyok az Anyád, a tanárod, a szuperhős, akiben hiszel, énekes vagy színész. Én csak Én vagyok. Azt mondom Neked, előbb a mát figyeld, hagyd a holnapot, aztán ma tegyél a holnapért...! No mit szólsz? Ha érted a lényeget, akkor állj fel a seggedről és mozdulj, tegyél valamit! Ne tőlem félj! Tudni csak azt lehet, amit átélsz. Azért, mert most beletörődve ülsz a seggeden, ne hidd ám, hogy ráérsz, mert nem. Ez csak kognitív disszonancia. De mit gondolsz? Pozitív dolog ez? Nem mondanám. Csupán csökkented a belső feszültséged, hogy megoldás és probléma megszüntetés helyett elfedd, kifogásokat találj. Ez annyit jelent, hogy ülsz a popsidon és nyugtatod magad, hogy nem rajtad múlik, Neked nem kell tenned. DE EZ BADARSÁG!! Legyél valami mellett inkább, mint valami ellen, és máris könnyebb. Én úgy gondolom.

Kedves Barátom!

Meg kell tanulnunk egyedül élni, egyedül harcolni, és kellemesen csalódni, megkönnyebbülni, ha segítségre bukkanunk. Ne várj el... Magadnak okozol vele fájdalmat.

Kedves Barátom! Rég nem láttalak, de attól régebben szívembe zártalak. Jól esne, ha erre járnál, akkor betérnél hozzám. Nevessünk újra együtt, mint régen.

Illúziók... Csak megállok egy pillanatra, és figyelek. Kések a hátamba, ezt kaptam. Az elme határőr, de én kicselezem. Látom a szemedben, hogy nem értesz, de nem baj. Nem haragszom! Dehogy haragszom, csak nem feledem. 

Szabadnap

Hello, ami nem Hell, óh!

Olyan szabadságot érzek, hogy én választom meg kitől függjek

Igen, igen... Ma nincs rossz kedvem. Nem tudom miért. Nincsen magyarázat, nincsen, amit most tudva tudnám, hogy oka ennek a mosolynak, ami az ajkaimon ül. :) Felébredtem és tudtam, hogy ma nem kell bemennem a kötelességek házába, ami egyébként csak a nevében az, mert nincsenek rabszolgák, csupán sarkosabb szerepek, mint itthon Édesapámmal szemben. Csupán csak jól esik nem úgy kelni, hogy szerepet kell betöltenem. Tudom, hogy ma önmagamnak kell megfelelést tanúsítanom, ami azért valljuk be, hogy sokkal jobb, mint tanítónéninek lenni. Nagylány vagyok ma, és amúgy sem menne úgy kezelni a világot, ahogy az helyesnek hat. 

Itthon vagyok. Reggel fél hét körül kelhettem fel. Olvasgattam a facebook üzenőfalam és híreket. Megnéztem a jó reggelt üzeneteimet, visszaírtam, majd kimentem mosdóba. Aztán megittam egy pohár vizet. Daily routine. Befeküdtem Édesanyáék ágyába és kellemesen éreztem magam. Nem volt itthon senki rajtam kívül. Az eső esett, sötét volt. Bekapcsoltam a televíziót és nem hírcsatornát vagy RTL-t, TV2-t néztem, hanem Comedy Centralt. Kellemes volt. A kedvem még mindig kellemes volt. Aztán írtam vissza egy facebookon érkezett üzenetre, mikor Édesapa hazajött. Hallottam, hogy Ő az, mert ismerem a lábainak hangját, ahogy súrolja a lábtörlőn, és tudom, mikor Ő nyitja az ajtót. A megnyugvás hangjait hallatta velem. Köszöntem neki: Szia Édesapa!, majd kimentem hozzá, és együtt reggeliztünk.

Beszélgettünk mindenről. Munkahelyi problémák és autóvezetés is terítékre került. Balesetek, balesetek mindenhol. Vesézgettük őket kicsit. Sajnálatos módon nincsen jogosítványom, de ilyenkor mindig újra és újra elrettenek tőle. Tudom azonban, hogy ennek nem szabad legyőznie engem, hanem meg kell tanulnom bízni magamban és minden helyzetből a legjobbat kihozni. Tudom, csak egyelőre erős bennem a félelem is. ERŐS VAGYOK :) Ugye?! Vannak napok, mikor elveszítem ezt a hitet. A magamba vetett hitem... A ma azonban nem egy ilyen nap :) Nincsen bennem rossz érzés. Ami van, az pedig nem erősebb, mint a sikerben való bizalmam. (ezt rendesen jól esett leírni, és visszaolvasni is).

Közben eltelt felettem jócskán az idő, de hajtogattam, vasaltam, mosogattam, és beszélgettem is. No és persze megérkezett hozzánk a várva-várt futár bácsi, aki nem is volt annyira bácsi. Én előtte labdát pattogtattam. Pici sárga labdát, amin tüskék vannak és világít, amikor nekiütközik valaminek. Hogy jártam? Felpattant, bele a szemembe. Mondanom sem kell, hogy égett és könnyezett. Erre csörög Anyukám, hogy jön a futár. Kimegyek, köszönök. Nem elég, hogy szegény férfi nem mer kiszállni a kocsiból a szomszéd kutyájától, még azt mondja, hogy azt hitte sírok. Mondtam neki: Áááá, dehogy! Csak belenyúltam a szemembe. És mosolyogtunk. Nem tudom, hogy elhitte-e, és hogy mit gondolhatott rólam, hogy félek a kutyától, ami ott ugatott mellettünk, de érdekes volt az egész helyzet. Neki is az lehetett, és nekem is az volt. Bejöttem, és motyogtam magamban mosolyogva. Aztán arra jutottam, hogy mit aggódom ezen, miért törődöm ezzel. Semmiség. Így is van :) Utólag végiggondolva, ezek kellemes percek voltak számomra.

Jól esett ma vasalni, mosogatni, hajtogatni, megágyazni. Tetszett az eső hangja. Nagyon tetszett.

Eszembe is jutott erről egy írásom, amit nem ma írtam, hanem az előző nagy esőnél, mikor éppen a munkahelyemen voltam és teendő hiányában elmélázhattam az eső gyönyörén.

Eleredt az eső, teljesen elcsábít. Tudod, én mindig szerettem. Mindig is nagyon jól esett, mikor hallhattam a földre hulló cseppeket. Szinte egyesével hallom, ahogy a földre csapódnak.

Köröttem nyárfák vannak. Ahogy a szél fújja őket, lengedeznek a levelek. Hangos. Külön táncot jár a levél és az ág.Ázik az út is. A kissé kopott aszfalt most újra színt kap, megerősödhet, nem égeti a nap melege. Lehűl, de erősödik. Látom. Erőre kap. Az eresz tátott szájjal fogadja a lehulló cseppeket és szállingózó sárgás-barna leveleket ment meg a végtelen és céltalan úttól, de lehet, hogy egy eddig szabadulni vágyó kis levelecskét foszt meg a szabad tánctól, melynek pontosan a céltalanság a lényege.

Gyönyörű a sötétség, amely elárasztja a helyet. Éreztem a csendben a feszültséget, de lám, megszületett. Mintha megkönnyebbülne a Természet újra és újra, de kínja már oly sok és oly szörnyű, hogy könnyei végeláthatatlanok.

Magánbeszéd

          Az életet szerettem.
Azt, ami lüktet, azt, ami vágtat a vér rohamán. És sziveket gyüjtöttem. Elhanyatló, kedves főket, jó aggok kékerű, áldott kezét, kisgyermekek csodás, seprős-pillájú, büvös szemeit. Könnyeket az anya után, könnyeket a félelemtől, könnyeket a betegségtől. Gyűjtöttem mosolyokat szeretetből, örömből, meglepetésből, csiklandozásból. Gyűjtöttem. Mit szólsz? Gyűjtöttem szavakat és álmokat. Hallottam első szavakat, láttam első lépéseket. Mit gondolsz? Kaptam ölelést, kézfogást, vállveregetést. Mostan természetesen kiabálok, izgága dühvel csapkodom üreskezem. Jaj, jaj én eszelős gyüjtő, felsült, rossz ember, nagyralátó fajankó, mit műveltem? Gyüjtöttem volna inkább szivtelen, durva követ, goromba vasércet halomra rakva, mind-mind itt maradna vigyázva elfogyó életem hideg vigyorral, mint zsugorit az arany. De megvesztem azért, ami elveszendő, imádtam én a legtöbbet, ami széthull, és romlandóbb, mint a málna, vagy a hal. Gyűjtöttem magamnak szerelmet, csókokat és érintéseket. Nem vetettem meg a szív hangját, a szót, hogy 'Szeretlek!', a könnyeket a saját szememben, mikor elment. Óh, én bolond!
 
         Így van ez. Bolondnak nevezem magam. Tudod mi ez? Nincs bennem kétely, mikor így nevezem magam. Tudom, hogy az vagyok. Mondhatod te is, bár az nem érdekel. Mondjuk miközben írom ezt, rengeteg dolog kavarog bennem. Folytatnám, amit elkezdtem, hogy mohó voltam és vagyok, de közben gondolok a Férfira, ki oly' közel áll hozzám. Épp az ő gondja nyomdogálja szívemet és lelkemet. Igyekszem olyan megoldásra bukkanni, amivel boldoggá tehetem. Segíteni szeretnék és akarok. De tudod mit? FOGOK IS. Itt vagyok neki. Itt akarok lenni. Azt is elmondom, hogy miért. Mert megérdemli. Nem sok jobb embert ismerek nála. Tudja mi a kedvenc színem, állatom és ételem. Nincs kedvenc ételem és minden színben van olyan árnyalat, amit szeretek, de ő ebből is ki tudja választani azt, ami az enyém, amit az enyémnek érezhetek. Tudja, mikor miért ragyog a szemem -vajon sírtam-e vagy csak örömkönnyek ezek? Éppen betegszem? Tudja. Néz engem, mert én is nézem. Aztán LÁTNI vélem a szemeiben, hogy LÁT engem és nem csak néz. Tudod milyen érzés ez? Az egyik legjobb, de egyben legfélelmetesebb is, hiszen nincs mit eltitkolnod előle. Nem tudod. De ugyan miért is akarod? Nem tudsz elrejteni előle, maximum részleteket. Tudni fogja, hoy boldog vagy, vagy éppen szomorú. Talán az okát nem. Ennyi. Érdekes dolog ez a törődés.  Érdekes ez az egész, ami velem történik. Néha magam sem tudom hol áll a fejem, de aztán rám néz Ő, és mintha visszahúzna ide... Na most, hogy ez jó-e vagy sem?!... Hogy idehoz... Ide a valóságba, de nem hagy meztelenül a csapkodó, hideg hullámoknak. Betakar, és megmutatja, hogy van még remény, van miért felkelni, és van mit tenni. Dolgom van itt, dolgunk van itt, mert nem kell ám mindent egyedül csinálnom. Vannak segéd kezek, melyeket alkalomadtán igénybe lehet venni. Eddig azt hittem, hogy ezt csak én tudom adni, de kapni lehetetlen. Ma viszont már azt is tudom szerencsére, hogy nincsen olyan, hogy 'lehetetlen'. Minden csupán türelem és kitartás kérdése. Na jó.. Ez ugye nem ilyen egyszerű, de a lényeget érted.

Nagyon hálás vagyok Neked, Horci. Köszönöm mindazt, ami vagy, amit kapok Tőled, és adhatok Neked. Már-már nem is akar folytatódni az, amivel kezdtem ezt az egészet.

Úgy hiszem, hogy akkor ez, mint első blogbejegyzés, ennyiben is marad. Majd jönnek újak és újabbak, mert megannyi gondolatom van, amiket nem tudom, hogy hova tegyek.

Köszönöm, hogy megírhattam.