Sivár vidék

2071, December 12. New York

Nos, meghaltam ismét. Te nem látod, és igazán senki sem. Nem tudom, hogy azért-e, mert jól rejtegetem, vagy mert nem érdekel senkit. Persze, ha úgy érezném, hogy jól rejtegetem, akkor most nem zokognék. Így hát, azt gondolom, senki szeme nincs rám nyitva.
Elment. Lemondott. Azt mondta, nincs viszlát. Az azt jelenti, nem kéri tovább. Azt jelenti, hogy engem beletaszított valamibe, amit nem én választottam. Azt sem lehet, mondani, hogy hagytam, és nem tettem ellene.

Az a baj, hogy nincs erőm újra megpróbálni, csak egy kívánságom van. Nem csak lelkileg meghalni.
Korábban próbáltam túllépni, próbáltam felébredni, megoldani. Nem azt mondta, hogy nem kellek, hanem, hogy nem tud többet adni. Azt mondta, hogy ez van, fogadd el. Ha lemondasz róla, lemondasz, ha nem, akkor nem. Neki igazából mindegy. Meghaltam, nem viccelek. A lelkem porrá tört, de nem egyszerre, hanem a legnagyobb kínnal. Hirtelen elveszítettem mindent, ami érdekel, ami egy kicsit is vonzó, ami egy kicsit is számít, ami értelmet ad. Egyszerűen nem tudtam hogy lesz a holnap, hogy mi az, ami most segít bemenni a kapun. Fogalmam nincs, hogy fogom teljesíteni a főnök kéréseit, fogalmam nincs, mi is az, hogy repülőt tervezni. Nem tudom.. Minden csak vérzik és fáj. Minden annyira fáj... és nehéz... Nem tudom hol a helyem. Hogy képes lemondani rólunk Brandon. Alice szerint nem is szeretett engem sosem. Unaloműző voltam szabadnapjain, kérte azt, amit máshol nem kapott. Bízott bennem, hogy sosem árulom őt el, és kielégítem a vágyait. Minden titkát őrzöm a mai napig. Ezt mondjuk Alice sem tudja. Neki sem mondtam el.  Ha ilyen helyzetbe kerülsz, elmondom neked nagyon szívesen, hogy mit javaslok tenni, hogy kikászálódj ebből. Szánalmas, hogy én nem tudom megtenni, de hidd el nekem, próbálom.
Azonban bármi történhet az emberrel, főleg, ha akarja is.             Így mindig igyekszem elmondani, amit tudnod kell a részemről. Van egy korábban is, amikor megpróbáltam elmondani, de nem bíztam magamban sem... Bármikor ide tévedsz, mert máshol nem találsz, keresd meg azokat a szavaimat. Nem évültek el. Ha mégis, érezni fogod. Most viszont a dolog aktualitását tekintve változott a helyzet. Ma már új nevekkel tarkult címzettek listája. Bár most kíváncsi vagy, sosem az a lényeg. Hanem az üzenet, ami üzenet lehet neked is. Akkor is, ha nem találod itt a becses neved.

Kutathatsz a jegyzeteid között az iPhoneodon vagy a laptopodon, nem leszek ott. Brandon, nem leszek ott. Nem, mert Te így akartad.
Olykor láttam az emlékképeinket, csodálatos volt. Emlékszem, mikor az űrhajóddal cirkáltunk a legnagyobb csendben. Szemünk fénye és leheletünk párává alakulása volt a legtöbb üzenet, amire szükség volt. Semmi több. Tévedett volna akkor a szívem és hinnem kellett volna inkább a LoveAppnak, hogy 27%-ban illünk össze? Érezni akartam, nem tudni.... Érted? Éreztem. Tévedés, csalódás? Karl mondta azt, az érzéki csalódás a legfájdalmasabb, mert az hiszed igaznak, aminek van alapja de téves. Sőt nem is érzéki, hanem érzék. Valóságból érkező ingereket értelmezünk félre. Ezeket a vágyaink is befolyásolják. Nos, velem ez történt. Sokszor hiába tudod az igazságot, vagy a miérteket, akkor sem ismered fel vagy hiszed el, hogy be vagy csapva, csak élsz a csodában.

Mozgóképeink a falon immár vért izzasztanak szemeimből és dobogtatják egyre gyengébb szívem.
Ezzel szemben úgy érzem, te megfeledkezve rólam ülsz a meetingeken, repülsz a hajóddal és térsz nyugovóra. Részben kívánom legyen így, másrészt, meghaltam. Csak arra vágyom, hogy oda jöjj, magadhoz szoríts, hogy "szeretlek, te hülye", de ehelyett duzzogó üzenetek hada ostromol, amiből érdektelenséged sugároz erősen.

A lelkem most "... ritka sivár vidék."