Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid olyan szívesen lopnának el, amiv eltipornak szemmel láthatóan is, és haa mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsa, hülyének néző tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. Sírva fakadsz, mert ezek súlyos dolgok. Olyanok, mint a betontömb összetöredezve, ami horzsolja a mellkasod vagy a csipőd... Olykor pedig mint egy gyapjú takaró vizesen..... Értesz? És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, nem azért, mert nem szeretnéd megosztani, hanem mert nincs, aki megértsen... Nincs, aki miután elmondtad neki, a legközelebb kerül hozzád, és te szárnyalsz kicsit könnyeden. Ezek után, amikor valaki rád néz, megkérdezi mi újság...legyen az bárki, aki sokat jelentett, te mélyen hallgatsz, az elméd pedig 617 dolgot azonnal elcsipogna neki, de mosolyogva azt mondod, hogy "semmi" ..
Ugye...?!
Ezt kimondva, várod, hogy azt mondja, nem hiszi el, de le is van zárva a történet. Tudod jól, ha faggatna se mondanál már többet, hiszen annyit fájt, annyit sírtál és nem aludtál... Hogy nem érdemli meg.
No comments:
Post a Comment