Àtver az álom

Uram és Teremtőm!!!

  Micsoda éjjel... Álmodtam 2 már nem kedvesemmel, egy haldokló kiskutyával, a Sárkányommal, aki mar nem a sárkányom és Szamárral, de nem, nem a Sherkből.

  Azonban valódi nevekkel itt most nem hozakodnék elő. Sőt ahogy itt gondolkozom, eszembe jut, hogy benne volt egy egykori barátom is, akiről mint kiderült, nem volt az a tipikus endless friendship, bármennyire is 17 évig annak tűnt. De mit elégedetlenkedek? 17 év nekem nem elég? Mondjuk mintha említettem volna már, hogy nem is hiszek az örök barátságban. Nem, mert eddig egyszer nem teljesült be az, amit vártam ilyenkor, vagy amit éreztem, hogy történnie kellett volna. Egyébként a sztori leírható pusztán néhány szóval, mert minek is szót és időt pazarolni erre? Újra dühös lennék tőle, amire jelenleg, de általában nincsen szükségem. Tehát lett egy első nagy szerelme, és többé nem fértem bele az idejébe. Ennek hangot is adott. Én pedig annak, hogy ez igazságtalan, mert az. Az igazság témába pedig felesleges lenne most bele túrni, mert felháborodás lenne a vége. Azt pedig most nem igazán szeretnék, illetve nem engedhetem meg magamnak. Különben jelezném, hogy 17 év után elhagyott egy fiú miatt, aki akkor még nem volt biztos. Nem mellesleg nekem akkor már 4  éve volt kapcsolatom, és egyszer nem mondtam nemet az említett hölgynek. Mentem, vittük, jött, nálam aludt, együtt sírtunk, nevettünk. Bármire szüksége volt...., én ott voltam, segéd kezet nyújtottam. Sőt, úgy aludt nálunk, hogy mi otthon sem voltunk. Érted.. És jött Johnny, Jenis pedig ment.

  Igen. Lehet engem akárhogy nevezni vagy akármit mondani rám, de tapasztalás híján csak hinni tudok az örök barátságban, vagy igazban, mint a Télapóban. Érted..

Az álmaim, igen... nos a régi és első leszakított rózsa. Amikor haza viszed, vázába teszed. Gyönyörködsz benne. Sajnálod, hogy le van tépve. Mire hazaértél vele, kicsit meg is kókadt. De a vázába friss vizet tettél.

Eszedbe nem jut, hogy elszárad. Önző vagy. Magadnak akartad, látni minden nap a szobádban, érezni az illatát. Cserélgeted a vizet a vázában. A váza is szép. Minden nap megnézed, megszagolod. A rózsa tündököl, de egyre csak gyengül. Neked előbb nem mutatja, de tudja, hogy élete végéhez közeledik. Azonban iránta érzett csodálatod feledteti ezt vele, mámorban úszik, nem is vízben. Tetszeleg neked. A tied. Nem akar másé lenni. Tüskéi elhullanak, szára meggyengül, ám még mindig minden erejével neked tündököl. Te azt akarod, ne hervadjon el. Megváltoztatni nem tudod a dolgokat. Másik rózsát akarsz, de ez az első. Nem akarod kidobni. Viszont egy hervadt rózsa hogy nézne ki az újonnan leszakított mellett? Csúnya. Eltervezed milyen lesz a következő. Mérges vagy, amiért az első elhervadt. Nem tudott mit tenni. Ez ilyen... Habzsoltad az újabb és újabb rózsákat. A régi első pedig egy könyvben lapul. Vajon mindig ott marad? Nem lát már, de hall. Téged és a szerelmed az újabb rózsa után. Fizikai valójában lassan megszűnik létezni, de lelke gyötrelmes kínok közt lebeg. Szépen csendben apró morzsákká lesznek a már elszáradt, megbarnult szirmok.
  Kinyitod a könyvet, megnézni, emlékezni, de a rózsa kihull, az öledbe potyog. Te pedig lesöpröd...és kidobod a szárat. 'Ideteszem majd a mostani kedvencem.'-mondod. És valami akkor megszűnik, véget ér.

  Csönd van. Határozottan csönd van. Csak viszed ki a kiskukát a nagyba, és közben a levél morzsák a szárral együtt csörögnek. De különben határozottan csönd van...