Szabadnap

Hello, ami nem Hell, óh!

Olyan szabadságot érzek, hogy én választom meg kitől függjek

Igen, igen... Ma nincs rossz kedvem. Nem tudom miért. Nincsen magyarázat, nincsen, amit most tudva tudnám, hogy oka ennek a mosolynak, ami az ajkaimon ül. :) Felébredtem és tudtam, hogy ma nem kell bemennem a kötelességek házába, ami egyébként csak a nevében az, mert nincsenek rabszolgák, csupán sarkosabb szerepek, mint itthon Édesapámmal szemben. Csupán csak jól esik nem úgy kelni, hogy szerepet kell betöltenem. Tudom, hogy ma önmagamnak kell megfelelést tanúsítanom, ami azért valljuk be, hogy sokkal jobb, mint tanítónéninek lenni. Nagylány vagyok ma, és amúgy sem menne úgy kezelni a világot, ahogy az helyesnek hat. 

Itthon vagyok. Reggel fél hét körül kelhettem fel. Olvasgattam a facebook üzenőfalam és híreket. Megnéztem a jó reggelt üzeneteimet, visszaírtam, majd kimentem mosdóba. Aztán megittam egy pohár vizet. Daily routine. Befeküdtem Édesanyáék ágyába és kellemesen éreztem magam. Nem volt itthon senki rajtam kívül. Az eső esett, sötét volt. Bekapcsoltam a televíziót és nem hírcsatornát vagy RTL-t, TV2-t néztem, hanem Comedy Centralt. Kellemes volt. A kedvem még mindig kellemes volt. Aztán írtam vissza egy facebookon érkezett üzenetre, mikor Édesapa hazajött. Hallottam, hogy Ő az, mert ismerem a lábainak hangját, ahogy súrolja a lábtörlőn, és tudom, mikor Ő nyitja az ajtót. A megnyugvás hangjait hallatta velem. Köszöntem neki: Szia Édesapa!, majd kimentem hozzá, és együtt reggeliztünk.

Beszélgettünk mindenről. Munkahelyi problémák és autóvezetés is terítékre került. Balesetek, balesetek mindenhol. Vesézgettük őket kicsit. Sajnálatos módon nincsen jogosítványom, de ilyenkor mindig újra és újra elrettenek tőle. Tudom azonban, hogy ennek nem szabad legyőznie engem, hanem meg kell tanulnom bízni magamban és minden helyzetből a legjobbat kihozni. Tudom, csak egyelőre erős bennem a félelem is. ERŐS VAGYOK :) Ugye?! Vannak napok, mikor elveszítem ezt a hitet. A magamba vetett hitem... A ma azonban nem egy ilyen nap :) Nincsen bennem rossz érzés. Ami van, az pedig nem erősebb, mint a sikerben való bizalmam. (ezt rendesen jól esett leírni, és visszaolvasni is).

Közben eltelt felettem jócskán az idő, de hajtogattam, vasaltam, mosogattam, és beszélgettem is. No és persze megérkezett hozzánk a várva-várt futár bácsi, aki nem is volt annyira bácsi. Én előtte labdát pattogtattam. Pici sárga labdát, amin tüskék vannak és világít, amikor nekiütközik valaminek. Hogy jártam? Felpattant, bele a szemembe. Mondanom sem kell, hogy égett és könnyezett. Erre csörög Anyukám, hogy jön a futár. Kimegyek, köszönök. Nem elég, hogy szegény férfi nem mer kiszállni a kocsiból a szomszéd kutyájától, még azt mondja, hogy azt hitte sírok. Mondtam neki: Áááá, dehogy! Csak belenyúltam a szemembe. És mosolyogtunk. Nem tudom, hogy elhitte-e, és hogy mit gondolhatott rólam, hogy félek a kutyától, ami ott ugatott mellettünk, de érdekes volt az egész helyzet. Neki is az lehetett, és nekem is az volt. Bejöttem, és motyogtam magamban mosolyogva. Aztán arra jutottam, hogy mit aggódom ezen, miért törődöm ezzel. Semmiség. Így is van :) Utólag végiggondolva, ezek kellemes percek voltak számomra.

Jól esett ma vasalni, mosogatni, hajtogatni, megágyazni. Tetszett az eső hangja. Nagyon tetszett.

Eszembe is jutott erről egy írásom, amit nem ma írtam, hanem az előző nagy esőnél, mikor éppen a munkahelyemen voltam és teendő hiányában elmélázhattam az eső gyönyörén.

Eleredt az eső, teljesen elcsábít. Tudod, én mindig szerettem. Mindig is nagyon jól esett, mikor hallhattam a földre hulló cseppeket. Szinte egyesével hallom, ahogy a földre csapódnak.

Köröttem nyárfák vannak. Ahogy a szél fújja őket, lengedeznek a levelek. Hangos. Külön táncot jár a levél és az ág.Ázik az út is. A kissé kopott aszfalt most újra színt kap, megerősödhet, nem égeti a nap melege. Lehűl, de erősödik. Látom. Erőre kap. Az eresz tátott szájjal fogadja a lehulló cseppeket és szállingózó sárgás-barna leveleket ment meg a végtelen és céltalan úttól, de lehet, hogy egy eddig szabadulni vágyó kis levelecskét foszt meg a szabad tánctól, melynek pontosan a céltalanság a lényege.

Gyönyörű a sötétség, amely elárasztja a helyet. Éreztem a csendben a feszültséget, de lám, megszületett. Mintha megkönnyebbülne a Természet újra és újra, de kínja már oly sok és oly szörnyű, hogy könnyei végeláthatatlanok.